Vasárnap reggel a következő cetlit találtam a csukott konyhaajtóra ragasztva: „BEJÖNI TILOS”. Odabent a két lányunk reggelit készített, terített és teát főzött. Amíg el nem készültek, fegyelmezetten várakoztunk a nappaliban Gáborral.

Van amikor angyalként ébrednek, de persze van, amikor nem indul ilyen rózsásan a nap. Az biztos, hogy amikor látjuk rajtuk a nagy igyekezetet, ha kedveskedni vagy segíteni akarnak, akkor fontos agyon dicsérni őket, és nem azzal rontani be a konyhába pl., hogy „miért nincs méz a teában?” vagy hogy „nem így kell helyesen írni azt, hogy „bejönni”? Ha dicsérünk, akkor csak dicsérünk, nincs utána „de”,”habár”,”csak”. Azzal egy pillanat alatt szétrombolnánk az önbizalmukat és a lelkesedésüket. Jutalom nem jár mindenért, ebben én kicsit szigorúbb és kiszámíthatatlanabb vagyok, mint Gábor. Nem szeretem, ha kérik, viszont szeretek úgy jutalmazni, ha nem számítanak rá. A matricagyűjtős módszer évek óta jól működik nálunk, igazából ez nem jutalmazás, csak így próbálom rászoktatni őket arra, hogy tudják a dolgukat. Azóta nekem is könnyebb, amióta konkrétan megfogalmazom hétről-hétre, hogy miért lehet matricát kapni egy nap. Pl. papucsot kell  húzni, reggel összehajtogatni a pizsamát, rendet rakni az íróasztalon, és fésülködni, mielőtt megyünk oviba-suliba, ja és szerepel az is a ” listámon”, hogy segítünk valamiben anyának/apának. Egész nap tudják, hogy mit nem szabad elmulasztani, mert este számolunk 🙂 – matricákat persze – és ha már egy dolog szokássá vált és nem kell érte soha szólnom, akkor  törlöm a listából és jön helyette más. Addig viszont minden nap gyűjthetnek a kis lapjukra 6 matricát. S hogy mi a jutalom? Megint csak nem nagy dolgok. A kedvenc mogyorójuk a bio piacról, vagy málnás paleo süti a hétvégén (amit persze akkor is megkapnának, ha nem gyűjtenének annyi matricát), de így legalább úgy érzik, van valami, amiért érdemes igyekezni egész héten, sőt, a „segítek anyának” már önmagától is működik, akár naponta többször is.