A gyerekkori hasfájást meglepően sok esetben okozza a fruktóz – figyelmeztetnek amerikai kutatók. Jó hír ugyanakkor, hogy tüneteket előidéző cukorfajta kiiktatásával az esetek jelentős hányadában megszűnik a hasfájás is.

Gyermekkorban nem számít ritkaságnak, hogy a gyerek időről-időre visszatérő hasfájásról számol be, melynek hátterében a leggondosabb vizsgálattal sem sikerül szervi eltérést kimutatni. Az amerikai gasztroenterológiai társaság San Antonióban megtartott éves kongresszusán Daniel Lustig munkacsoportja nemrégiben arról számolt be, hogy a tüneteket gyakran a fruktóz, pontosabban a fruktózzal szembeni intolerancia vagy felszívódásának zavara idézi elő.

Vizsgálatukban 245 olyan 2 és 18 év közötti gyerek vett részt, aki tisztázatlan eredetű visszatérő, idült hasi fájdalomról panaszkodott, illetve némelyiküknél székrekedés és/vagy hasi puffadás is fennállt egyidejűleg. A résztvevők több mint felét (egészen pontosan 62,1 százalékát) lányok alkották.

A kilélegzett levegőből végzett hidrogénmeghatározás 132 résztvevőnél (53,9 százalék) jelezte fruktózintolerancia fennállását. Őket kivétel nélkül dietetikushoz irányították, aki lehetőség szerint segített kiiktatni az étrendből a fruktózt. Ez nem is olyan könnyű feladat, mint gondolnánk, hiszen a fruktóz – nevével ellentétben – nemcsak a gyümölcsökben található meg, hanem többek között a gyümölcslevekben és üdítőitalokban, a mézben, továbbá sokféle félkész- vagy készételben is.

A fruktóz kerülése az esetek kétharmadában (a 132 beteg közül 88-nál) viszonylag rövid idő alatt teljesen megszüntette a tüneteket, és a többi eset jelentős részében is több-kevesebb javulás mutatkozott.

Dr. Lustig tapasztalatai szerint a rendellenesség bármely életkorban és mindkét nemben előfordulhat, mégis a tizenéves lányok csoportját érinti leginkább. Saját gyakorlatában hetente 3-4 alkalommal kerül hozzá olyan gyerek, akiről végül kiderül, hogy hasfájását a fruktózzal szembeni intolerancia okozza.