Föld, víz, tűz és levegő – a négy “őselem”; napjainkban is meghatározzák életünket.
Ma e négy létfontosságú, éltető elem mindegyikét veszély fenyegeti: a vizek, a levegő és a talaj szennyezéséről, illetve a tűz – vagyis a meleget adó energiaforrások – kimerüléséről, bolygónk minden téren való túlhasználásáról szinte mindennap hallhat, olvashat felnőtt és gyerek.

Őszi találkozásaink alkalmával a négy őselemet idézzük meg gondolatban és a játékok során. Megismerjük az adott elem tulajdonságait, fontosságát, megóvásának lehetőségeit.

Az elemekhez kapcsolódó kézműves foglalkozások során a hozzánk látogató gyermekek minden alkalommal újrahasznosítható anyagokkal alkothatnak, illetve drámajátékok segítségével játszva ismertetjük meg a víz, a föld, a tűz és a levegő tulajdonságait, hasznát a gyermekekkel. A hangszeres és táncos foglalkozások alkalmával “tüzesen dobolunk” és “lebegve táncolunk” majd.

Játékos testtudat erősítő gyakorlatokat is kipróbálunk a jóga segítségével, Ugra-bugra foglalkozásunkon pedig érzelmeinket, gondolatainkat sport jellegű népi és drámajátékokkal, tánccal, mozgással fejezzük ki. Az ősi táncokat, zenéket, hangszereket bemutató foglalkozáson az élet alapjait adó elemekhez kerülünk közelebb közös zenéléssel, varázslással.

Célunk továbbra is az, hogy olyan programot kínáljunk, amely egyfelől tartalmas az idelátogató óvodások számára, ám ugyanakkor inspiráló lehet óvónőiknek is.
Fontos számunkra, hogy Programunk témái játékos formában később bevihetők, önállóan feldolgozhatók legyenek az óvodás csoportokban.

[szeptember 28., kedd]
Őselemünk, a víz

Helyszín: Teátrum
Időpont: 9.00-12.00

9.00-11.00 Őselemünk, a víz
Ezen alkalommal a vízzel ismerkedünk meg közelebbről. Megidézzük gondolatban és a játékok során, megismerjük tulajdonságait, fontosságát, megóvásának lehetőségeit. Játékos dráma alkalmazásával megvizsgáljuk étkezési szokásainkat, étlapot készítünk a táplálékhajó segítségével. “Íme az esőbot, zendítsd meg az óceán dobot…” – megtanuljuk hogyan, ősi hangszerek segítségével, Ugra-bugra foglalkozásunkon pedig eltáncoljuk a víz táncát.

11.00-12.00 Babszem Jankó Gyermekszínház: A Nagy Ho-ho-ho horgász

A Zöld Túrazokni bérlet ára: 2000.- Ft, bérleten kívüli jegyár: 700.- Ft.
A belépés a kísérő pedagógusoknak és három év alatt díjtalan.

Csoportos bejelentkezés és bővebb információk:

Murányiné Liptai Judit: muranyine@millenaris.hu Tel.: 438-5335
Molnár Éva: emolnar@millenaris.hu Tel.: 336-4050
www.millenaris.hu

Bérlet, illetve jegyvásárlás kapcsán fordulhat hozzánk is, alábbi elérhetőségeinken.

Reméljük hamarosan személyesen is találkozhatunk a Millenárison!
Minden jót, jó munkát kívánunk addig is!

Üdvözlettel,

A GE! Program csapata

Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány
Internet: www.gondolkodjegeszsegesen.hu
E-mail: pk@gondolkodj.hu