Jótékonysági tortázás gyerekeknek a diabétesz-világnapon

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány cukorbeteg óvodásokat látott vendégül a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztes cukrászainak közreműködésével a Nemzetközi Diabétesz Világnap alkalmából a Radisson Blu Béke Hotelben. A „szakértő gyerekzsűri” megkóstolta és le is pontozta az 5 győztes torta mindegyikét, valamint az idei különdíjas finomságokat. Ezzel a jótékonysági eseménnyel kezdődött az Alapítvány kéthetes programsorozata, melynek

Megsérült a gyerek! – Tippek, amelyeket minden felnőttnek érdemes tudnia 

Még tart a vakáció, a nyár pedig kiemelten balesetveszélyes időszaknak számít a gyerekek esetében: ilyenkor lényegesen több a közutakon, közterületeken és az otthonokban bekövetkezett baleset. Hogyan segíthetünk, ha már megtörtént a baj? A Generali az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét is megkérdezte. A nyár a gyerekek számára egyet jelent a játékkal, táborokkal és izgalmas kalandokkal. Ezzel azonban sajnos

Nyár, vakáció, játék – figyeljünk a gyerekekre az utakon

Az ORFK adatai szerint a gyermekeket nagyobb arányban érik személyi sérülések az utakon, nyáron, mint a többi évszakban. A vakáció idején a nap bármely szakaszában és utunk során bárhol találkozhatunk a közlekedés legfiatalabb résztvevőivel. Ráadásul a késői sötétedés és az iskolamentes napok miatt ilyenkor még az esti órákban is sok gyermek játszhat az utcákon. A

Mese a biztonságról: A medve és a macska

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy medve. Összetalálkozott egy macskával, s azt mondja neki: - Hallod-e, te macska! Egyezkedjünk össze, s csináljunk egy házat ketten. Jól van, összeegyezkedtek, építettek az erdőben egy házat, ketten laktak a medvével, beszélgettek, nem unatkoztak. Egyszer ősz lett, s azt mondja

Gyógyteázással a jobb közérzetért

Köhögés, tüsszögés, általános levertség. Mindenki ismeri a „valami környékez” érzést, és vannak, akik munka mellett kénytelenek ilyen állapotban, gyógyszerekkel el-elboldogulva végigharcolni a telet. A kemény januári hidegben, az influenza szezon közeledtével sokat segíthetnek a tudatosan használt gyógyteák, főzetek.   Sajnos ma már kevesen vannak, akik pontosan ismerik nagyanyáink fortélyait; a Bükki Füvészmester és Népgyógyászati Egyesület

Szimba intézményi pályázatok óvodák számára a Generalitól

A Generali a Biztonságért Alapítvány 2013-ben immár 14. éve rendezi meg és bővíti új elemekkel Szimba pályázatait.   Intézményi pályázat 2013 Pályázatunk célja azon törekvések támogatása, amelyeket intézmények tesznek, vagy tenni kívánnak a gyermekek betegségmegelőzése, egészségmegőrzése érdekében. Ismerje meg részletesen »   Rajzpályázat gyermekek részére 2013 Kíváncsiak vagyunk arra, hogy óvodás és általános iskolás gyermekek

Vészhelyzetek gyermekkorban 1. rész.

Minden szülő tart attól, hogy gyermeke egyszer nagyot esik a biciklivel, félrenyel egy mogyorót, vagy súlyos fertőzést kap el. A kérdés az, hogyan lehet felismerni, hogy nagy a baj, hogyan állapítható meg gyorsan, milyen állapotban van a kicsi? Mikor kell hívni a háziorvost, mikor a mentőt?  Dr.Krivácsy Péter gyermekgyógyász, a Léghajó Program elnöke, mentőorvos, a

Évindító programok a Napsugár Életházban

A Napsugár Életház volt tavalyi "Frissen várjuk a tavaszt!" című rajzpályázatunk támogatója, náluk tisztult Bácskai Márta programvezetőnk is, a vele készült interjút itt olvashatják el. Fogadják most szeretettel az Életház évindító programajánlatait. "Egy kis ízelítőt küldünk házunk tájáról, ébresztőnek. Gondoltunk: - evőkre és nem evőkre, - kicsikre és nagyokra - bevállalósokra és kényelmesebbekre. Böngésszetek alább,

Bosszantó maradványköhögés, félig gyógyult gyerekek, mit tehetünk az óvodában?

Manapság, ha a szülő a gyerek sorozatos betegsége miatt marad otthon, akár a munkahelyén is támadhat nehézsége. Ezért aki dolgozik, minél előbb szeretné egészségesen látni a gyereket. Van úgy, hogy ezért sok gyógyszerrel, lázcsillapítóval, esetleg feleslegesen adott antibiotikummal próbálják gyorsítani a gyógyulást, hogy csökkenjen a kiesett napok száma. Az óvodában néha - ismerve ezt az