Ismerhető a pedagógiai szakirodalomból, és tudható a tapasztalatok által, hogy a zene, az irodalom, a mese, a rajzolás, az ábrázolás sokféle technikája, bármilyen kézművesség, a színház, a mozgás, vagy éppen a tánc, a drámajáték a bábjáték mekkora hatással lehet felnőtt- és gyerek személyiségfejlődésére. A művészetek családokat kovácsolnak össze, ha engedjük, együttes erőket mozgatnak meg.

A szülő nem terapeuta, így nem várható el, hogy terápiás módszereket alkalmazzon, de az azokból leszűrhető, a hétköznapi szinten szervezhető közös játék hatásáról nem érdemes lemondani. A művészeti élmények átélése önmagában is boldogító, azok áttételes hatása pedig hosszú távú, nem is biztos, hogy egzakt módon mérhető.

Miért érdemes a művészetterápia eszközeit alkalmazni?

Fejlődik a beszéd-és a beszélgetés képessége, a közös játék segítségével a kommunikáció finomodik. Közben fejlődik az emlékezet, alakul és szárnyra kap a képzelet, a kreativitás. A gyermek eljuthat az önkifejezésig, érzelmeit, vágyait kiélheti anélkül, hogy beszélne, vagy tudna róla, így spontánul oldódnak a nehézségei. A sok kézműves játékkal még az írás előkészítése is megvalósulhat, hiszen a finommotorikus készségek is egyre precízebbek lesznek. A gyermek közvetett formában éli át az egyes helyzeteket, mintegy észrevétlenül gyarapodik, fejlődik. Méghozzá úgy, hogy közben együtt van a család! Ennél egészségesebb „fejlesztés” nehezen képzelhető el, és ennél egészségesebb együttes, családi élmény szintén nem nagyon létezik. Gyermekünk iránti szeretetünket nehéz szavakba önteni, a szavak szintjére korlátozni tartalmát. A szeretet mindig tettekben nyilvánul meg. Ezúttal bábozásban, mesélésben, zenélésben, éneklésben.

 

A gyerekek önmaguktól is képesek e művészi eszközökkel élni, amelyek ezért az önfejlődés egyik sajátos módjának tekinthetők, éppen úgy, mint a játék. A játék is szabad, spontán, és a táncolás, éneklés, bábozás, rajzolás, vágás, ragasztás szintén. Akkor élvezetes, ha a belső világ, a fantázia elindul, lesz, ami lesz. Nem kell tökéletesnek lenni a „műnek”, csak legyen közös élmény! Hiszen mind a játék, mind a művészi befogadás és alkotás szabad cselekvés, és éppen ezáltal hat.

 

Miben tud segíteni a Ge! Program?

A Program meghívott szakemberei, tanárok, művészek, terapeuták a modern technika eszközével élve: „Mesélj! Játssz! Alkoss!” címmel, féléves blokkokban blogot vezetnek, s bejegyzéseikben a különböző művészeti foglalkozások anyagait, menetét, hatásmechanizmusait írják le – külön óvodapedagógusoknak és külön Önöknek, a szülőknek.

 

A „Mesét másként témakört Kerekes Valéria mesekutató vezette, heteken át osztotta meg az olvasókkal a meséket, amelyeket különböző témakörök köré épített, utat mutatott abban, hogy mit és hogyan érdemes mesélni, és mit kezdhetünk, hogyan játszhatunk a mesék hatásaival.

 

A Zene-Tánc blokkban a zene sokféle eszközrendszeréről Gelencsérné Tamási Márti zeneterapeuta írt, és mutatott be játékokat, otthon énekelhető dal-anyagot. Mesélt nekünk azokról az egyszerű hangszerekről, amelyeket otthon is el lehet készíteni, megmutatta, hogy egy kendő, vagy egy szalag miféle csodákra képes, és a hangtálak varázslatos világába is bevezetett minket.

A jelenleg zajló Báb-Játék egységben az otthon vagy óvodai csoportban játszható, gyakorolható sokféle bábozási technikát, és a műfaj lélektani sajátosságait Magyar Ábel Ágnes ismerteti velünk.

Végül, de cseppet sem utolsósorban, a „Kézművesség” blokkunk következik majd. Az önkifejezés változatos formáit Bálint Mónika tervezőtől ismerhetjük majd meg.

Az egyes témavezetők egyenesen Önökhöz szólnak, egyúttal várják az Önök visszajelzéseit, örömmel fogadják észrevételeiket. Azért álmodtam meg a GE! Program olvasói számára ezt a két éven át tartó kölcsönösen formálható művészeti blogot, hogy örömteli együttléthez juttassuk Önöket a családjukkal, hétről-hétre meglephessük Önöket az aktuális gyakorlatainkkal, és szabad, de mégiscsak tudatos fejlesztési lehetőséget kínáljunk Önöknek a két év alatt.

Minden olvasónak, szülőnek, nagyszülőnek, testvérnek, óvodapedagógusnak, és persze a gyerekeknek is hasznos, de főként örömteli olvasást, jó játszást, és elsősorban élvezetes részvételt, élményeket kívánok!

Szeretettel várom kérdéseiket, javaslataikat: a https://blumprogram.hu/archive/ oldalon bármikor megkereshetnek.

Üdvözlettel: dr. Bakonyi Anna
Programunk óvodapedagógiai szakértője

A cikk a 2011-es Gondolkodj Egészségesen! Kiadványban jelent meg.