Megint egy klasszikus, ami úgy, ahogy van, kimaradt a gyerekkoromból. Talán nem is teljesen az én generációm meséje, nem tudom. Egyetlen dolog élt bennem Mazsolával és a Futrinka utcával kapcsolatban: az előítéletem, hogy biztos valami avítt, poros unalmas hülyeség, amit nem véletlenül nem ismerek.

Ahogy sokan hiszik, hogy a látásmódjuk korlátai egyben a világ korlátai, úgy hittem én is, hogy amely meséket ismertem, csupán azok léteznek. Hittem, hogy annak idején szüleim minden jót elém tettek, nekem szülőként csak azokat kell elővennem szép sorjában, a megfelelő pillanatokban, és továbbadnom a gyerekemnek.

Rá kellett jönnöm, hogy ez nem teljesen így van. Magamnak kell bejárnom a világom, a szüleim által számomra felvázolt határok tágíthatók, szűkíthetők tetszés szerint. Ha idáig nem jutok el az önismereti folyamataimban, lehet, hogy soha nyitottam volna Mazsoláék felé (sem), és mint annyi más, saját életemet érintő területtel kapcsolatban is: mennyivel szegényebb lennék!

Mazsola történetei olyan nagy hatással vannak rám, amit gyerekkönyvnél ritkán szoktam érezni. Soronként sóhajtok fel magamban, nem tudok betelni Bálint Ágnes szerény bölcsességével, azzal az őszinte szeretettel és gyengédséggel, amivel az általa életre keltett szereplőket körülveszi. Olyan jó ismerője az életnek, az anyaság, szülőség fonák helyzeteinek, olyan végtelen türelemmel, olyan szépen szeret, hogy őszinte csodálattal figyelem, öröm tőle tanulni. A gyermeki és szülői érzéseket egyaránt megrendítő hitelességgel tárja elénk. Mazsola karaktere egyrészt nagyon megnyugtatóan életszerűen összetett és árnyalt, másrészt bármilyen fájdalmas is, megélem vele kapcsolatban, amit a saját gyerekemmel kapcsolatban nagyon nehezen: hogy őt így kell imádni, ahogy van. Mazsola jó és nehéz tulajdonságainak pontosan ezzel az összetételével jelenti önmaga leghűebb verzióját, és ezért olvasóként (szülőként) a legjobbat akkor tesszük, ha feltétel nélkül, így ahogy van szeretjük. Manócska karaktere is megnyugtatóan élethű, megkönnyebbülés, hogy neki sincs mindig kedve játszani, hogy ő is megelégeli néha a nyafogást, a türelme és bölcsessége viszont nagyon inspiráló. Nagyon szépen, finoman, észrevétlenül tanítanak bennünket ezek a történetek. Mazsolát olvasva jobb szülőnek érzem magam, belém száll Manócska bölcsességéből néhány csepp, és egy leheletnyivel jobb anyává válok általa.

Van egy különleges, csak Mazsola-olvasáskor belőlem előjövő mesélő-hangom, amit magam sem tudok, honnan ered, mi a gyökere, ki szól belőlem ilyenkor, de nagyon szeretem ezt olvasni, megélni ezt az énem, a fiamat megajándékozni ezzel a hangulattal. Illetve az sem utolsó, sőt, lehet, hogy első helyen kellett volna említenem, hogy rég éreztem ennyire élőnek, hogy ez már bizony irodalom a javából. Nyelvileg, stilisztikailag is csodálatra méltó alkotás ez, rengeteget tanulunk belőle etéren is. Nem győzöm kapkodni a fejem és a levegőm, mennyire egyedi, mégis tökéletes és szerethető minden egyes papírra vetett szó.

Egyelőre csak az első kötetet ismerjük, karácsony óta forgatjuk, de még úgy érzem, korai lenne a másik két könyvet is birtokba venni, még emésztenünk, tanulnunk kell azt a rengeteg mindent, ami ebben a néhány történetben kibontakozik, felvetődik. Meg kell érnünk a következő szintre, a további távlatokra.

Bálint Ágnes: Mazsola (2009) Holnap Kiadó

További mesekönyv-, bábszínházi előadás ajánlók a Kultúrfalat oldalon.