A korántsem átlagos felszereltségű győri Sün Balázs óvodában tartottuk első kerekasztal beszélgetésünket, vagy helyesebben fogalmazunk, ha azt mondjuk: eszmecserénket. A gyermekétkeztetés jelenével, pozitív és negatív aspektusaival foglalkoztunk meghívott vendégeinkkel abban a reményben, hogy a jövő csupa olyan változást hoz majd, melyek a gyerekek számára kerek, egészséges életet biztosíthatnak.

Élénk médiaérdeklődés kísérte az eseményt, és miközben a gyermekétkeztetésről beszélgettünk, természetesen falatoztunk is – csupa színes, egészséges eledelt készített számunkra Ugrai-Nagy Tünde: friss zöldséghasábokat és ízletes kencéket kaptunk, teljes kiőrlésű kenyerekkel.

Szegediné Bozzay Katalin, a Marcalvárosi Főigazgatóság megbízott főigazgatója elsőként a marcalvárosi összefogásról és a különböző, egymással kapcsolatban álló intézmények gyümölcsöző együttműködéséről beszélt. Bertalanfy Maja, a WHO koordinátora és Miháldy Kinga, az OÉTI képviselője elmondta: a gyermekétkeztetéssel kapcsolatos ajánlások mellett rendszeres közös gondolkodás és megsegítés jellemzi a szervezetek munkáját.

Várszegi Mónika, a helyi önkormányzat óvodai szakreferense ismertette felmérésüket, mely az allergiás gyermekek számáról készült – ennek figyelembe vételével igyekeznek mindenki számára előnyös megoldást találni ezen gyermekek étkeztetését illetően az önkormányzatnál.

Megoldásként felmerült a győri Krúdy Gyula Gimnázium konyhája, ahol mintegy 1100 adag étel készül naponta, majd Cs. István, a konyhafőnök a helyi kórház konyháját javasolta másik opciónak. Ebből a párbeszédből is kiderült, hogy itt Győrben valóban igyekeznek közösen, együtt gondolkodva kialakítani a lehető legjobb megoldást a kisgyermekek számára.

István emellett kiemelte a közbeszerzéssel kapcsolatos időbeli korlátokat és nehézségeket is, Miháldy Kinga az OÉTI képviseletében pedig elmondta, hogy készülőben van már egy közétkeztetéssel kapcsolatos javaslat a törvényhozók számára.

Borbély Julianna óvodavezetőtől megtudhattuk, hogy a Marcalvárosi Főigazgatóság konyhavezetője, Hartl Tiborné Zsuzsa, milyen odaadással és minőségben vezeti a konyhát, melynek eredményeképp szeptember óta magas minőségű és bőséges ételt kapnak a gyerekek. Hartlné Zsuzsa válaszában kiemelte, hogy a magas minőség elsősorban annak köszönhető, hogy kizárólag a legjobb beszállítóktól, kistermelők bevonásával vásárolnak, illetve mindent helyben dolgoznak fel, s figyelnek a szezonalitásra is.

A Sün Balázs óvoda óvónője, Vass Gabriella beszámolt az ottani ovisok étkezési szokásairól, mely szerencsére sok-sok gyümölccsel és zöldséggel tarkított, az SZMK elnöke, Etlné Fehér Zsuzsa, valamint Dr. Polgár Krisztina, az óvoda alapítványának kuratóriumi elnöke pedig szülőként méltatta az óvoda kiváló mivoltát és példaértékű, gyermekcentrikus törekvéseit.

Ezt követően ismét ettünk – Ugrai-Nagy Tünde gasztroblogger és óvodavezető olyan könnyen elkészíthető, teljesen természetes alapanyagokból álló és szezonális ételeket vonultatott fel, mint a sütőtökleves, a tökfőzelék fasírttal és a kakaós csiga – mindegyik könnyen elkészíthető és egészséges, s nem utolsósorban a gyerekek nagy kedvencei.

A következő Gyermekétkeztetés Másként kerekasztal-beszélgetés  nov 16-án lesz Budapesten.

 

A Gyermekéteztetés Másként alkalmak a francia Bonduelle Alapítvány támogatásával valósulnak meg.

Köszönjük!