Az evezés! Az evezés! Az volt a legjobb! – kiabálják kórusban a „Farmotoros vízipatkányok”, azaz a kisiskolás három próba egyik csapata. Szentendre környéki, Kő-hegyi szárazföldi kaland, és a solymári Ördöglyuk-barlang után desszert már a Velencei-tó, úgy is érkeznek a gyerekek – családostul –, mint akiket már nem érhet váratlanul semmiféle próba. Néhány hete még tétován, idegenkedve, mégis kíváncsian, kalandvággyal vágtak bele; ki a tévét, a kedvenc rajzfilmsorozatot hagyta ott egy kis felfedezésért, mozgásért, más a monitort meg az optikai egeret. A „Karate-sokk” azért összezárnak, pusmogva készülnek a tavi bevetésre; a próba részvevőinek többsége még soha nem evezett, főleg nem kenuban. Vízre szállás előtt rövid kiképzés, szárazföldi lapátmarkolás, és persze szigorú mentőmellény-ellenőrzés; a tóparton még dől a gyerekekből a friss „élményanyag”, a tévésorozatos sziporkák, egymás szavába vágva idézik a teljes hétvégi műsorsáv tartalmát, aztán végre eljön a vízre szállás; két kenu startol, benne négy-négy hárompróbás, hátul egy-egy felnőtt túravezető, kezében a kormányoslapát: irány, a nádas! Kincs rejtőzik a tó közepén, a nádas mélyén, nádszálakra fűzött üzenetekben a kód, merre van a helyes irány. Csak evezünk, evezünk; a lányok izgatottan nevetgélnek, a fiúkban buzog a versenyszellem. Elsimulnak az ellentétek; úgy szalad csak a kenu – jönnek rá hamar –, ha ki-ki a maga helyén egyszerre húz. Indulóféle is alakul; mintha vízre születtek volna, úgy lapátolnak a városból a Velencei-tóra szabadult gyerekek, félsz nélkül, sebesen. Madarakat lesünk, felhőket számlálunk. Fecnikre vadászunk. Kör. Bodza. Hordó. Hangosan találgatnak. Három szóból miféle irány adódhat? Sziget! Persze, sziget! A kincs egy hordóban van! – kiált fel mentőmellénye alól egy hang. A kenuk nekilódulnak a tó közepe felé; órája is evezünk már, fáradtságnak nyoma sincs. Középen, a bodzabokrokkal borított apró szigeten kikötnek a kenuk: partra szállás! Hogy a meglelt kincs-e a nagyobb diadal, vagy Bence, Bálint, Niki és a többiek győzelme, akik egy kis kaland kedvéért életükben először vállalkoztak evezésre, csak a bárányfelhők tudják és a tó. No meg a sok felfedezésre váró folyó…