Ha a gyerekek játszanak – főleg, ha a szabadban -, óhatatlan, hogy  koszosak lesznek. Nincs is ezzel baj, sőt! Szerintem egy kisgyereknek 2-3 évesen nem azzal kell foglalkoznia a játszótéren, hogy tiszta maradjon a ruhája.

Azt úgyis maguktól is igénylik majd 5-6 évesen, ha jó példával szolgálunk. Amikor picik voltak, én bizony mindig hagytam őket csúszni-mászni, esni-kelni, a ruhákat meg kimosta a mosógép. Emlékszem, néha egy nap három öltözet ruhát hordtunk el (én sem úsztam meg). Nem is beszélve a zsebekben hazahordott homok és kavics mennyiségről. Még akkor szoktam rá arra, hogy mindig legyen nálam nedves törlőkendő és tiszta víz (ami inni és mosakodni is jó!), mert persze a nagy játékban meg is éheztek a lányok és gyakran falatoztak egy kis gyümölcsöt vagy ropit. Azt azért fontosnak tartom, hogy az ételhez tiszta kézzel nyúljanak, főleg a játszótereken, ahol tudjuk, hogy a homokban minden féle  dolog előfordulhat. Nekem szerencsére a lányok nem ettek homokot és kavicsot, hamar megtanulták ,hogy a földről nem szedünk föl semmit és főleg nem vesszük a szánkba, mert koszos. Nem kell betegesen és folyamatosan sterilizálni a gyerekeket, hiszen fontos, hogy az immunrendszerük ellenálló legyen a környezetükben előforduló bacik ellen, de ha étkezés előtt és amikor hazaérnek valahonnan megmossák a kezüket szappannal, attól még így is elég bacit bekapnak 🙂 Mint semmiben, itt sem jó, ha túlzásokba esünk, de a higiéniát ismerő gyerekeket nevelnünk mindannyiunk érdeke.