Úgy látszik, nekem most ez jutott: karácsonyt várva, gyertyafényben, ünnepi készülődésben szomorú dolgokról beszélni. Előbb a válás-gyerek-szülő-ünnep témakörében ajánlottam meséket, most pedig az elmúlás, a halál feldolgozását segítő történetekről beszélek… Mert hát, az élet egyik végpontján már biztosan tudjuk, elérjük a másikat is. S akinek elment már valakije, akit igazán szeretett, annak karácsonykor biztosan megsajdul a szíve. A gyerekeknek is. Ők meg aztán nélkülünk, szülők nélkül nem is nagyon tudják, hová „tűnt” a nagyi, a nagypapa stb. Annak, hogy az életkornak való őszinteség ekkor is (mint mindig, amikor a gyerekeinkkel vagyunk) milyen végtelen súlyú, nem beszélek (hiszen könyvtárnyi irodalma van). Most csak arra sarkallok mindenkit, akinek az elmúlásról való beszélnivalója van a gyerekével, hogy ne halogassa: beszéljenek róla! Hogy könnyebb legyen: a gyereknek is, a szülőnek is. A beszélgetéshez remek alapot adhatnak a különböző, erre a témára hangolt történetek. Ezekből is van rengeteg. Én most három olyan mesére szeretném felhívni a figyelmet, amelyek nem is kizárólag az elmúlásról szólnak. Nem csak a veszteségről, hanem az élet egészéről: szerelemről, családról, együtt töltött időről, gyerekekről és felnőttekről, no meg persze a halálról is. A teljességről. Aminek van eleje és van vége is. Az egyik ilyen – az élet teljességéről szóló – történet, Nádori Lídia: Sárkány a lépcsőházban című mesefüzérének címet adó története az unokáról és a nagyiról, akik egy lakatlan ház, szélfútta ablaktáblái között bukkannak rá egy színes papírsárkányra. A másik Kiss Ottó: Ati és a holdvilág című, Ármin bácsiról, a régi autóról és Hanna kisasszony holdbéli lámpásairól szóló meséje. A harmadik pedig Gimesi Dóra: Csomótündér című mesecsokrának Tündér ballonkabátban meséje.
Boldog, békés karácsonyt!
Bitter Noémi