Spanyolországi túra, zokniban

Szeptember 20-án közel kétszáz kisgyermek látogatott el a Millenárisra, hogy jobban megismerkedjen a spanyol kultúrával. Több helyszínen zajlottak a foglalkozások, az egyes csoportok “körforgásban” vettek részt az egyes játékokban. Minden tevékenységben kellő ideig el tudtak mélyülni, igyekeztünk dinamikailag váltogatni a mozgásos, “őrjöngősebb”, illetve a nagyobb koncentrációt igénylő, kézügyességi foglalkozások sorrendjét.

A drámajátékokon többek közt az is kiderült, hogy nem a tigris Spanyolország nemzeti állata, hanem a bika.
A Bátky Andrással közösen írt mese is a spanyolokra fókuszált, kiscsoportokban szőtték az improvizációs mesét a gyerekek. A hangszeres bemutatón a gyerekek a cajon-nal ismerkedhettek meg. A kézműves asztalnál a senoriták csipkés, tollal díszített legyezőt készítettek, a kisfiúk a saját készítésű kasztanyettával ütötték a ritmust. A spanyol tánc alapjait Csík Adrienn tanította.

A  Pető Intézetből ellátogató csoportnak köszönhetően a gyerekek segítőkészsége, odafigyelése is nőtt a fogyatékkal élő társaikkal szemben, akik szintén nagyon boldogok voltak, hogy egészséges társaikkal együtt zenélhettek.

A foglalkozások megkoronázásaként Szalóki Ági énekelt a gyerekeknek, külön erre az alkalomra pár spanyolos hangvételű zeneszámmal is kedveskedett. A spanyol szavak közül nekem a svábbogár hangzása tetszett leginkább: la cucaracha.

Az ovisok pocakjába ezúttal a saját maguk által elkészített gyümölcssaláta és a Gondolkodj Egészségesen Program és a Sió jóvoltából VitaTigris gyümölcspüré került, a vízhez pedig – a környezettudatosság jegyében – saját ovis poharaikkal érkeztek a csoportok.

Október 11-én is szeretettel várjuk a csoportokat, amikor is az ellátogató óvodások az indiánokkal “találkozhatnak”.

Végül fogadjanak még szeretettel néhány fotót a jó hangulatú évadnyitó alkalomról.

[nggallery id=40]

2011-09-29T21:09:50+00:00