A brit gyerekek közel egy negyede soha nem vagy alig játszik a szabadban a rossz idő, a zaklatott életmód, valamint a balesetektől és bűncselekményektől való irracionális félelem miatt – idézte csütörtökön egy felmérés eredményét a The Daily Telegraph című napilap online kiadása.

A felmérésben olyan szülőket kérdeztek meg, akik 5 és 16 éves kor közötti gyerekeket nevelnek.

A kutatók szerint a „szobanemzedék” egyre érdektelenebb a természet iránt, miután a szülők megengedik, hogy órákat vesztegessenek el a televízió, a videojátékok és az internet előtt. A felmérésben a szülők válaszaiból az derült ki, hogy a gyerekek kétszer annyi időt töltenek beltéri játékokkal, mint a szabadban. Előbbivel heti 16 órát, míg utóbbival csupán 8 órát hetente.

A szülők mintegy 22 százaléka árulta el, hogy gyerekei ritkán vagy soha nem töltik idejüket a szabadban. A legnépszerűbb szabadidős tevékenység a tévézés volt, ezt követte a videojáték és az internetezés. A szabadtéri testmozgás csak a nyolcadik helyet szerezte meg a gyerekek népszerűségi listáján.

A szabadtéri programok elhanyagolásának okaként leggyakrabban a zaklatott életvitelt és a bizonytalan időjárást jelölték meg a válaszadók. A szülők 45 százaléka mondta, hogy aggódik gyereke biztonságáért, amikor az kint játszik.

Nézd meg a ruháját, ha nem akar kimenni

Amerikai kutatók azonban korábban arra figyelmeztettek, hogy nem feltétlenül a gyerek szokásaiban kell keresnünk az okokat, ha egy gyerek nem szívesen csatlakozik a szabadtéri közös programokhoz. Ilyenkor érdemes közelebbről szemügyre venni a gyerek ruházatát, mert könnyen előfordulhat, hogy a kerti vagy udvari foglalatosságokról ódzkodó gyerek egyszerűen fázik, melege van, vagy öltözéke más okból nem felel meg a kinti körülményeknek.

Az óvodáskorúak esetében ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy a szülők még a leghidegebb téli napokon sem adnak meleg kabátot, kesztyűt és sapkát a gyerekekre, vagy túlságosan drága ruhába öltöztetik őket, amiben aztán nem meri „elengedni” magát a gyerek attól félve, hogy összepiszkolja a sok pénzen vett nadrágot vagy dzsekit. Nem ritka az sem, hogy a lábat egyáltalán nem támasztó, túlságosan nyitott lábbeli (például strandra szánt gumipapucs) a ludas abban, hogy a gyerek szívesebben maradna az óvoda falain belül.