Magyar Ábel Ágnes, a Báb-Játék blog szerzője öt hete osztja meg olvasóinkkal a bábozás elméleti és általános vonatkozásait, illetve gyakorlati, akár óvodában, akár otthon megvalósítható lehetőségeit. Ezúton is mindenkit biztatunk a bejegyzések visszaolvasására, mert nagyon sok a hasznos és érdekes anyag.

A májusi Teadélutánon a kéz-, láb- és testbábukkal foglalkoztunk. Ágitól megtudtuk, hogy a test kifejező ereje végtelen, és egyáltalán: érdemes levetkőzni azt a prekoncepciónkat, hogy a bábozás csak művészi kivitelezésű és összetett bábokkal lehetséges, és hogy feltétlenül nagyon bonyolult műveletnek kell lennie.

“A kéztartások és kézmozdulatok kifestés vagy „felöltöztetés” nélkül is az absztrakciók egész tárházát kínálják, nemcsak a kéz koordinációját és finom mozgását, de egyben az asszociációs készséget is fejlesztve. Kezdetben az absztrakciót segíthetjük kifestéssel vagy felöltöztetéssel, de ezek helyett igyekezzünk minél inkább a kreativitásunkat használni! A kézjáték fejleszti a koncentrációt, kéz-koordinációt, szinkronitást, és legfőképpen az egymásra figyelés képességét.”

A lábaink – mint Ágitól megtudjuk – ugyancsak kiváló bábuk lehetnek. Kifestve, felöltöztetve vagy csupaszon egyaránt izgalmas kihívás szereplőként tekinteni rájuk. Egy óvodáscsoportnyi láb elegendő muníció nemcsak a figurákhoz, hanem a díszlethez és kellékekhez is, így a tárgyak és a játék tere könnyedén életre kelhet – ahogy az a mesékben egyáltalán nem szokatlan.Ha már elég ügyesek vagyunk, a lábaink fölé paraván gyanánt belógathatunk egy vásznat, hogy a technikai megoldások látványa ne zavarja a nézőket.

A számos videóval gazdagított elméleti bevezető után A répa című meséhez készítettünk pingponglabdából, zsírkrétából és vattából bábokat, hogy aztán együtt elmeséljük-előadjuk azt.

A Teadélutánt ezúttal is Farkas Andrea által vezetett spirituális körtánccal zártuk.

A májusi Teadélutánt a Fővárosi Gyakorló Óvodában tartottuk, akiknek köszönjük szépen a helyszín biztosítását.

Következő Teadélutánunk – elegendő jelentkező esetén – június 6-án lesz.