Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad. Az már kevésbé közismert, hogy a tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai számára Magyarország jelenti a telelő-területet. Hazánk környezetállapota ma még lehetővé teszi, hogy a ház körül gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet. Az etetés viszont nagy könnyebbséget és biztonságot jelent a környék madarainak, különösen az itatással és a mesterséges odúkkal együtt, de csak akkor, ha az etetést folyamatosan, egész télen végezzük.

Fotó: Orbán Zoltán

Mikor etessünk?
Gyakori kérdés Magyarországon, hogy nyáron kell-e etetni a madarakat?
Az elmúlt évszázadban kialakult gyakorlat szerint a madáretetés a fagyos, havas, ónos esős időszak, tehát a késő ősztől kora tavaszig tartó hónapok madárvédelmi tevékenysége. Mára ez az egykor magától értetődően tiszta kép összetettebbé vált. Nyugat-Európa egyes régióinak környezetállapot-romlása, többek között a megfelelő mennyiségű egészséges táplálék szűkös hozzáférhetősége miatt az énekesmadarak állománya drámaian csökkent, ezért az ottani állatvédelmi szemlélet (nem kis mértékben a madáretetés kiemelt természetvédelmi figyelemfelhívó, szemléletformáló hatása miatt) a madarak egész éves etetését támogatja.

 

Hazánkban szerencsére  továbbra sincs szükség az egész éves etetés gyakorlatának bevezetésére, ezért a költési időszak április elejei kezdetével fejezzük be a kert madarainak etetését. Ennek nemcsak elvi, de madárvédelmi oka is van. Megfigyelések számolnak be arról, hogy a cinegék hajlamosak az etetőben maradó napraforgóval etetni a fiókáikat, akik ezt nem tudják megemészteni, és a gyomortól a nyelőcsőig felgyülemlő magoktól megfulladhatnak, elpusztulhatnak. A magvak fiókakori emésztése nem egyszerű feladat, erre néhány nálunk élő faj képes csak (ezeknél a magokat a szülők előemésztik), ezért magevő madaraink többsége is rovarokkal eteti fészekben fejlődő fiókáit.

Az azonban nem okoz gondot, ha a madáretetést – különösen ha új helyen szeretnénk elindítani ezt – akár az ősz beköszöntével elkezdjük. Ilyen korai kezdésnél elég néhány marék magot kiszórnunk (mivel a boltokban ilyenkor még nem kapható napraforgó, az állatkereskedésekben beszerezhető pintyeleség köles és a tavalyi tört dió is tökéletesen megfelel), illetve az ágakra egy-két almát felszúrnunk, ami a településen áthaladó vonulóban lévő madarak zsírtartalék felhalmozását is segítheti ott, ahol hiányoznak a magas cukortartalmú bogyókat tartalmazó bodzások.

Amint beköszöntenek az első fagyok – különösen miután ezek tartóssá válnak – vagy leesik az első hó, indul az etetési „nagyüzem”, ettől kezdve folyamatosan és teljes kínálattal működtessük az etetőket.

Miért fontos az etetés folyamatossága?
A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről-évre akár messziről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe. Az etetőre járó kistestű, gyakran alig 4,5 – 10 gramm (!) körüli testtömegű madarak számára -10 Celsius alatti hőmérsékleten a túlélés gyakran arról szól, tartalékaik csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát. Ha másnap nem tudnak eleget táplálkozni az alig 5-6 órányi nappali periódusban, például azért, mert nem töltöttük fel az etetőt, könnyen elpusztulhatnak a következő hideg éjszakán.

Mivel etessünk?
A téli etetőn alkalmazható madáreleségek három nagy csoportba sorolhatók, és ezek mindegyikét egyszerre kell alkalmazni:

Fotó: Orbán Zoltán


Olajos magvak

A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemű magvakat: kölest, muhart stb. keverni, a legegyszerűbb, ha az állatkereskedésekben, barkácsáruház-láncokban kapható pinty és hullámos papagáj magkeveréket vásárolunk. Ne keseredjünk el, ne reklamáljunk, inkább örüljünk, ha a vásárolt napraforgó törött, „szemetes”! Sok madár csőre ugyanis nem elég erős az egész napraforgó szemek feltörésére (pl. vörösbegy, ökörszem), e fajok csak a törött szemekből kihulló magtörmeléket, a napraforgóba keveredő gyom és egyéb apró magvakat tudják hasznosítani.

Állati zsiradék
Az olajos magvakhoz hasonlóan fontos téli etetőanyag az állati zsiradék: a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú, illetve a ma már szinte bármely élelmiszerbolt állateledel kínálatában szereplő cinkegolyó. Legalább ilyen jó, ha lágy sajtot is kiteszünk valamilyen vízszintes felületre, akár az etető sík tetejére, mert ezt is nagyon szeretik a madarak, különösen a vörösbegyek.

Fotó: Orbán Zoltán

 

Alma
Az olajos magvak és az állati zsiradék mellett gyümölccsel, elsősorban a legolcsóbb almával is etessünk. Ezeket lehetőleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira, de néhány szemet a talajra is tehetünk, így a madarak hóeséskor és azt követően is hozzáférhetnek, míg a földre szórt élelem mindaddig elérhetetlen számukra, amíg el nem takarítjuk a havat. Az almát gyakorlatilag minden lágyevő, tehát rovarokat (is) fogyasztó madár kedveli, így nagy segítséget nyújthat szokatlan módon áttelelő madaraknak, például a barátposzátának.

Fotó: Orbán Zoltán

 

Adható a madaraknak ezen kívül főtt rizs, főtt tészta, levesben főtt zöldségek, ezeket elsősorban a rigók és rovarevők fogyasztják.

Kenyeret, morzsát énekesmadaraknak soha!
Soha ne adjunk az énekesmadaraknak kenyeret, kenyérmorzsát, mert ezek erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, akár a madarak pusztulását okozhatják (a vízi madarak: hattyúk, récék, libák számára az alkalmi kenyérfogyasztás nem jelent egészségügyi problémát).

 

Etetőtípusok
A kihelyezés módja és működési elve szerint számos etetőtípust különböztetünk meg. Az etetőre látogató madarak közül több is, például a rigók, a vörösbegy és a magevők jobban szeretnek a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajszint felet vagy kimondottan az ágak között (például a királykák és az őszapók) érzik jól magukat, ezért az etetőkön lehetőleg több szinten is kínáljuk fel az eleségeket.

Talajetető
A legegyszerűbb, ha a levelektől megtisztított talajra szórjuk ki a magot. A hó elleni védelem érdekében az etetőhely fölé ágakból, műanyag fóliából és nádszövetből féltetőt is építhetünk.

Ez azonban nem feltétlenül szükséges, ha a talajetető (és a szintén fedetlen etetőtálca) a munkahelyünkön vagy a lakóhelyünkön van, ahol akár naponta többször is el tudjuk távolítani az eleséget a madaraktól elzáró havat.

Fotó: Orbán Zoltán

Tálcás etető
Hasonlóan egyszerű az etetőtálca, ami sekély faládától műanyag virágalátétig bármi lehet, a lényeg az, hogy a tálca aljára fúrjunk néhány 2-3 mm átmérőjű lyukat, ahol a hólé és az esővíz kifolyhat.

Fotó: Orbán Zoltán

Dúcetetők
A rögzített etetők közé tartoznak a különböző dúcetetők és az ablaketető. A magtartóval felszerelt dúcetető előnye, hogy egyszerre akár 25 kg napraforgó is elfér benne, így ideális madárvédelmi eszköz olyan helyeken (például hétvégi telken, nyaralóban), ahol ritkábban fordulunk meg.

Fotó: Orbán Zoltán

 

Függő etetők
A függeszthető etetők is igen sokfélék lehetnek a szépen kidolgozott fa házikótól, a fémhálóból vagy műanyagból készült gyári önetetőkön át a kreatív kézimunkával készülő lopótök, kókuszdió és rögtönzött etetőkig (de a cinkegolyó is függő etetőnek tekinthető). Ezek mellett az alaptípusok mellett számos különleges alakú és feltöltésű etető is létezik.

Fotó: Orbán Zoltán

Ablak- és ablakpárkány etetők
Ezek az eszközök a társas- és panelházak lakóinak madárvédelmi munkájában különösen fontosak, de természetesen kertes házi környezetben is alkalmazhatóak.

Fotó: Orbán Zoltán

 

A különböző etetőtípusok egymással kombinálhatók is, például a tálcás etetőbe állítható fémhálós önetető vagy ugyanez lelógatható a dúcetetőről.

Bármilyen meglepően hangozzék is, az etetők csak akkor működhetnek maximális hatékonysággal, ha néhány egyéb madárvédelmi eszközzel együtt használjuk ezeket. Ezekről a kiegészítőkről az alábbi kapcsolódó oldalakon olvashat:

Etetőket magunk is készíthetünk, de természetesen vásárolhatunk is, számos változat kapható pl. az MME boltjában.