Fejlessze otthon a gyereket, különben gondjai lesznek az iskolában – ezt tanácsolták a kétségbeesett anyukának az óvodában, ahonnan az új szabályok szerint korábban az iskolapadba küldenék a gyereket. Vekerdy Tamás szerint nem jó, hogy a gyereket szabják az iskolához.

„Mindenki meg van zavarodva, senki nem tud semmit, és mindenki pánikol” – írta lapunknak egy óvodás korú gyerek anyukája, milyen hangulatba kerültek a szülők az új köznevelési törvény bevezetése miatt, ami jelenleg a játszótéren is állandó beszédtéma. Jövőre ugyanis már azokat a gyerekeket is iskolába küldhetik, akik csak augusztus 31-én lesznek hatévesek. Eddig azt irányították tovább, aki már május 31-én betöltötte a hatodik évét, így szeptemberre nagy eséllyel iskolaérett lett.

A 2013-tól hatályos törvény szó szerint azt mondja ki, hogy „a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik” – vagyis most is lehetne ugyanúgy várni még egy évet, hiszen sok határidő közelében született gyerek esetében sokat számítana az érettségben a haladék. A Nők Lapja Cafénak viszont azt állította több szülő, hogy a jogi lehetőség ellenére azonnal el akarják küldeni iskolába a gyereküket.

„Februárban egy péntek délután mentem a négyéves lányomért, aki augusztusi születésű, és a mi addig nagyon szeretett óvó nénik elém tolt egy papírt, hogy írjam alá, mert a kiscsoportosokat a következő hetekben fel fogják mérni iskolaérettségi vizsgálat címmel. Ezután jött a hideg zuhany – mesélte Klára. – Az óvónénink mondta, hogy az új törvény értelmében Laura szeptembertől kiscsoportosból egyből nagycsoportossá válik, és 2013 szeptemberében megy iskolába hatévesen, ők semmilyen kifogást nem fogadnak el, kivéve ha kiderül a lányomról, hogy Down-kóros vagy egyéb fogyatékossága van, ami persze tudvalevő, hogy nincs!” Elmondása szerint még arra is megkérték, hogy „legyen szíves elkezdeni otthon a kislány fejlesztését, mert az iskolában nagy hátránnyal fog indulni”.

„Menni kell”

„A vizsgálaton az én lányom semmit nem rajzolt a kiadott papírra, nem úgy a többi vele egykorú vagy még kisebb gyerkőc. Én próbáltam viccesen felfogni a dolgot, hogy ezek szerint talán még nem elég érett a sulihoz, és mégis csak jó lenne, ha maradhatna, de megint csak azt a választ kaptam, hogy szó sem lehet róla, neki is menni kell – folytatta az anyuka, aki a törvény pontos szövegére is hivatkozott, de hiába. – Nagyon határozottan közölték velem, hogy ez nem így van, 2013. szeptember 1-én a lányom iskolás lesz!”

„Ma erről is beszélgettem az óvodában – kezdett bele a saját történetébe Beáta, egy másik elkeseredett anyuka, aki tagja a Zuglói Szülők Közösségének. – A vezető kénytelen lesz mindenkit iskolába küldeni, akinek nincs komoly problémája, ergo egy egész csoportot, vagy a csoport nagy részét nem fogják tudni még egy évre ott tartani. Ha páran esetleg maradnak, akkor is a csoport nagy része elmegy. Én most ezen eléggé elkeseredtem, mert most vagyunk középsősök, így még egy év ovi, és mehetünk is iskolába, pedig nem így kezdtük az ovit.”

Beáta szerint legalább annyiban kellene könnyíteni a gyerekek helyzetén, hogy ne ilyen hirtelen szembesüljenek a váltással: „Akik az óvodát megkezdték, nem ilyen feltételekkel iratkoztak be, továbbá azok a nyári vagy egyéb hároméves gyerekek, akiket nem vettek fel az idei tanévben óvodába, és ezért például bölcsődébe kellett menniük, csak két évet járhatnak óvodába, ami nem valószínű, hogy elég lesz.”

Kár feladni a rugalmas iskolakezdést

Túl korán elhajtják az oviból a gyerekeket?„Igazuk van azoknak a szülőknek, akik szerint a május 31-i időpont a jó, az augusztus 31-i pedig nem jó – foglalt állást a kérdésben Vekerdy Tamás gyermekpszichológus. – Az új szabályozást teljesen hibásnak, tévesnek és helytelennek tartom. A közoktatásban minden káros, ami egyértelműen kötelező vagy tilos, viszont ami lehetséges, az mindig hasznos. A rugalmas iskolakezdés nagy erőfeszítésekkel kiharcolt vívmány volt a hetvenes évek végén az akkori merev rendszerrel szemben. Ez nemcsak azt jelentette, hogy a május 31-ig születetteket lehet beíratni, az október 31-ig születetteket is be lehetett, ha mégis iskolaérettnek bizonyultak. Csak ehhez kellett a nevelési tanácsadók véleménye.”

„Adódnak problémák abból is, hogy most néha tényleg túl későn mennek iskolába gyerekek – ismerte el. – Ezen viszont nem segít, ha visszaállítjuk az egykori augusztus végi határidőt, és megnehezítjük a felmentést az iskolába menetel alól. Persze az önkormányzatok már rég nyomást gyakorolnak az óvodákra, hogy fel ne merjék mentetni a gyereket, mert kevés a gyerek az iskolában. Holott törvény mondja ki, hogy minden gyereket érintő kérdésben kizárólag a gyermek mindenek felett álló érdekében cselekedhetnek. Itt nem ez érvényesül, hanem a bürokratikus, anyagi és technikai szempontok. Az alapvető kérdés az, hogy az iskolát szabjuk a gyerekhez, vagy a gyereket szabjuk az iskolához? Az utóbbi mindig sikertelen.”

Bekódolt lemaradás

Hogy mi történik azzal, aki önmagához képest túl korán kerül iskolába, azt Vekerdy Tamás vázolta nekünk: „A gyerek nem úgy működik, hogy bemegy túl korán az iskolába, és egy-két-három évig kicsit nehezebb neki, de aztán belerázódik – mondja a szakember. – Ezt a hátrányt viszi tovább végig a középiskolán keresztül, és mindig valamicskével a szintje alatt teljesít.

Az iskolában különben is olyanokat követelnek meg a gyerektől, ami nem egyezik meg az életkorával – tette hozzá. – Tökéletes félreértés az például, hogy egy elsős karácsonyra már ír és olvas. Gyerekellenes követelményeket állítanak fel, nem tudják, hogy egy-két-három év, amíg iskolássá érik, és káros, ha ezt siettetik, mert így rosszabbul tanul meg írni-olvasni, elemi módon számolni.”

Nem lesz hely?

Túl korán elhajtják az oviból a gyerekeket?A siettetés hátterében mások azt sejtik, hogy már most kevés a férőhely az óvodákban, mostantól pedig az eddiginél is többre lenne szükség. „Miután hároméves kortól kötelezővé teszik az óvodát, telítődni fognak a csoportok. Mostantól azok is óvodába adják a gyereküket, ahol egy kisebb testvér vagy más miatt amúgy is otthon van az anyuka, így nem tudnak majd mit csinálni az óvónők” – fejtegette nekünk Forgách Anna, aki szintén tagja a Zuglói Szülők Közösségének és személyesen is érintett az ügyben. Az ő kislánya is augusztusi születésű, és attól tart, hogy hatévesen akkor is beültetik a padba, ha még nem lesz iskolaérett.

A szakmának is vannak „fenntartásai”

Nemcsak szülő, óvodapedagógus is akad, aki arra számít, hogy akit eddig visszatartott kiscsoportosnak, mert nyári születésű, azt jövőre hirtelen nagycsoportba teszik. „Az óvodavezetők az önkormányzat nyomása miatt gondolom nem fogják felvállalni azt, hogy visszatartsák a gyerekeket” – mondta Kriszta. Első körben ugyanis az óvoda vezetője dönt a tankötelezettség kezdetéről, de ha ezzel például a szülő nem ért egyet, akkor egy szakértői bizottság dönt az iskolaérettségi vizsgálat alapján.

„Elképzelhető, hogy nyomás lesz az óvodákon, de az óvónők olyanok, hogy biztosan a gyerek mellé állnak, ha még szüksége van arra az egy évre – véleményezte a helyzetet Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke. – Meg kell várni, amíg kijönnek a részleteket szabályozó rendeletek, amiket tavaszra ígértek. Nekünk is vannak fenntartásaink, és valóban vannak problémák a nyári gyerekekkel, hiszen a szeptemberiekhez képest egy évet késtek.”