Teadélután – Együtt a Szakmáért

 

Nagy örömmel tudatjuk veletek, hogy kis szünet után újraindítjuk Teadélutánjainkat, melyet óvodapedagógusok számára állítunk össze és havonta egy kedd délután tartunk meg, immáron teljesen új helyszínen, ahova az irodánk is költözött: a Millenárison.

Meghívott szakembereink segítségével egyrészt a szakmai munkátokhoz szeretnénk segítséget nyújtani: inspirációt, motivációt, új nézőpontokat közvetítve számotokra, másrészt feltöltődési, kikapcsolódási lehetőséget kínálunk a mindennapok egyhangúságában.

A tavaszi félévben négy alkalommal hívunk benneteket teázással egybekötött szakmai délutánra: Kriston Andrea intimtorna tréner (https://www.intimtorna.hu/) és dr Futó Judit klinikai szakpszichológus (https://avec.hu/) tart majd nektek két-két alkalmat.

Szakembereink elméleti tudása és a beszélgetések mellett saját élmény alapú gyakorlatokkal is gazdagodhattok.

fejléc

Teadélután – Együtt a Szakmáért

2013 tavaszi félév


1. 2013. március 26 (kedd) 14.30. – 17.30.

Előadó: Kriston Andrea, intim torna tréner

Téma: Intim szokások kialakulása óvodáskorban, az óvodapedagógus szerepe és érintettsége. A gyermekek mosdóhasználati szokásai és ezáltal egészséges anyagcsere-és lelki folyamataik óvodáskorban dőlnek el. Az óvodapedagógusnak nagy szerepe van abban, hogy egészséges folyamatok rögzüljenek.

Gyakorlat: Nőként egészségesen: emésztést segítő gyakorlatsor

2. 2013. április 30 (kedd) 14.30 – 17.30.

Előadó: Kriston Andrea, intim torna tréner

Téma: Szexualitás óvodáskorban, az óvodapedagógus szerepe és érintettsége.
A gyermekek már óvodáskorban elkezdik felfedezni saját és egymás testét, a születés és a testiség még hozzáférhető téma számukra. Hogyan segíthet az óvodapedagógus, hogy a pszichoszexuális fejlődés egészséges mederben tudjon haladni?

Gyakorlat: Intimtorna

3. 2013 május 21.
Előadó: Futó Judit, klinikai szakpszichológus
Téma: Kommunikáció az óvodapedagógus életében.
Kommunikáció szülővel, gyerekkel, munkatársakkal. Nehézségek, kihívások, készségek fejlesztési lehetőségei.
Gyakorlat: Kommunikációs helyzetek, szituációs- és egyéb gyakorlatok


4. 2013 június
Előadó: Futó Judit, klinikai szakpszichológus
Téma: Kommunikáció az óvodapedagógus életében

Futó Judit alkalmainak dátuma és témája még pontosítás alatt áll.

Sok szeretettel várunk minden kedves óvodapedagógust és érdeklődőt!

Helyszín: Millenáris Teátrum (Bp, 1024 Kis Rókus u. 16-20.)
Első alkalom időpontja:
2013.március 26. kedd, 14.30-17.30
Részvételi díj:
A Teadélután létrejöttéhez jelképes hozzájárulást kérünk a résztvevőktől, mely 800.- Forint alkalmanként.
Jelentkezés: Telefon: +36-1-267-22-32 vagy e-mail: kapcsolat@gondolkodj.hu

Köszönjük és várjuk sok szeretettel,
A GE! Program csapata