Amikor gyerekek voltunk, sokat nyaraltunk a nagymamáméknál vidéken. Jó levegőn, virágok, zöldségek, gyümölcsfák között, háziállatokkal körülvéve. Rengeteg szép emlékem van, amihez hasonlót kívántam mindig a lányaimnak is. Arról nem beszélve, hogy a csacsit vagy  a kakast egész más az udvarról ismerni, mint a képeskönyvekből.

Emi ráadásul minden állattól idegenkedett sokáig, még a pillangótól is félt, ezért is örültem nagyon, amikor anyukámék egy alföldi kisvárosba, igazi falusias környezetbe költöztek pár éve. Azon túl, hogy ellátják a családunkat mindenféle finomsággal, ami megterem a kertben, a lányokat is szívesen viszik magukkal nyáron egy-két hétre. Ők pedig ha ott vannak, lelkesen segítenek a kertben locsolni, ültetni, barackot szedni,  vagy  a konyhában meggyet magozni, lekvárt főzni. Imádnak anyukáméknál lenni, alig várják, hogy mehessenek. Addig pedig ilyenkor tavasszal érdeklődve hallgatják a mamát, ahogy meséli, mi mindent palántált már el, vagy hogy virágzik-e már a földieper és hogy milyen sok gyümölcs lesz a ribizlibokron. Figyelik a természet változását, a növények, az állatok fejlődését, hiszen személyes élmények fűzik őket egy-egy bokorhoz, virághoz :-).