írta: Kovácsné Kelemen Anikó
szerkesztette: Boldizsár Ildikó
A sárkány őrizte rózsabokor
A kis barátok a kalandos nap után úgy döntöttek, hogy az erdőben éjszakáznak. Igencsak elfáradtak már a sok vándorlásban, nagy szükségük volt egy kiadós alvásra. Bukfenc javaslatára sátrat készítettek a vitorlavászonból. Lompos szerzett néhány faágat, amit Vadóc beledöngölt a földbe, Bukfenc és Szamóca pedig az ágakhoz rögzítette a vásznat a megmaradt inda segítségével. Bendő és Huhi levelekkel bélelte ki az alvóhelyet, így a sátor igazán otthonos lett.
Lefekvés előtt megvacsoráztak. Horkoláb varázslatos tarisznyáiból finomabbnál finomabb ételek kerültek elő: fahéjas kalács, piros alma, sült hús, sajtkorong, friss cipó, néhány búzakalász és egy flaska friss forrásvíz. Mikor mindannyian jóllaktak, nyugovóra tértek. Lompos feküdt a sátor egyik végében, Vadóc a másikban, közöttük pedig Bendő, Huhi és a két kis kuncogi. Mivel Huhi napközben sokat szunyókált a vadmalac és a róka hátán, egyáltalán nem volt álmos. Lompos sem bírta lehunyni a szemét, így suttogva beszélgettek, amíg a többiek békésen szuszogtak.
Huhi, látom, te sem tudsz aludni. Hogyan is tudnál, mikor éjszakai állat vagy, akárcsak én! – ült fel Lompos a sátorban.
Hu-hú, úgy bizony, Lompos! – helyeselt a kisbagoly.
Őrködhetnénk felváltva, mit szólsz? – javasolta a róka. – Vigyáznánk a többiek álmára. Kezdem én, jó? Teszek egy sétát a környéken, aztán visszajövök, te pedig folytathatod az őrködést.
Remek ötlet, végre egy kis izgalom! – örvendezett Huhi, majd felemelte szárnyát. – De vigyázz magadra, Lompos, gyere vissza hamar – szólt a róka után, amikor az kiosont a sátorból. De még kényelembe se tudta helyezni magát, amikor Lompos izgatottan szólt be a sátorba:
Huhi, gyere azonnal, ezt meg kell nézned!
A kisbagoly felkászálódott és kiugrándozott a róka mellé.
Mit nézzek, Lompos, hiszen nincs itt semmi – vonta meg a vállát.
Hát épp ez az! Eltűnt a sátor! – felelte Lompos. – Vagyis nem teljesen, nézd csak, meg lehet tapintani, és a többiek szuszogása is hallatszik. De láthatatlan!
Csakugyan! – hüledezett Huhi. – Ez a tu-hu-hurpisság is csak Horkoláb műve lehet!
Minden bizonnyal. Talán még jól jöhet később ez a láthatatlanná tévő vászon – szólt Lompos, és elindult felderítőútjára.
Egész éjjel felváltva őrködtek, így vigyázták a többiek álmát. Hajnalban Huhi eszeveszett szárnycsapásokkal landolt a sátorban. A többiek azonnal felriadtak.
Mi történt, Huhi? – kérdezte Vadóc aggódva.
Nem halljátok? Egyre közeledik… – pihegett rémülten a kisbagoly.
A többiek csendben füleltek. Mintha megrengett volna alattuk a föld… A rengést csakhamar egy másik követte, majd egyre erősödő, tompa dobbanások zaja hallatszott..
Ez meg mi? – ugrott Bendő villámgyorsan Szamóca ölébe.
Nem lehet más, csakis a sárkány, aki a rózsabokrot őrzi! – suttogta Bukfenc.
Akkor nincs más választásunk, mint elindulni a hang irányába! – szólt elszántan Lompos.
Hogyne lenne más választásunk? – reszketett Bendő.
Ti még nem tudjátok, de Huhival tegnap este felfedeztük, hogy a vitorlavászon, amiből a sátrat készítettük, tulajdonképpen egy láthatatlanná tevő köpeny. Magunkra borítjuk, odalopakodunk és megszerezzük a rózsaszirmot, ami az ellenszerhez kell! – javasolta a róka.
Csakhogy van egy kis baj, Lompos – horgasztotta le a fejét a kisbagoly. – A sátor már nem láthatatlan, úgy tűnik, a varázsereje csak sötétben működik.
Akkor meg kell várnunk az estét – javasolta Szamóca. – Az erdő elrejt minket, ide biztos nem jön a sárkány.
Bukfenc egyetértőn bólogatott.
Honnan tudjátok ezt olyan biztosan? – pislogott Vadóc.
Az öreg kuncogik esténként mindig mesélnek nekünk a faluban – kezdte Bukfenc. – Jól emlékszem a sárkányos történetekre. Ezek a lények hatalmasak, ezért nemigen tudnak járkálni a fák között. Valószínűleg a mi sárkányunk is az erdőn túl lakik, úgyhogy itt biztonságban vagyunk.
A barátok kissé megnyugodtak és elhatározták, hogy az erdőben töltik a napot. Meglátogatták a kis harkályt, aki elmondta nekik, hogy a szörnyeteg az erdő melletti barlangban él. A barlang előtt egy csodálatos rózsabokor nyílik, amelyről az a szóbeszéd járja, hogy szirmainak varázsereje van, ezért őrzi a bokrot éjjel-nappal a sárkány. Még vadászni sem jár el. Megelégszik az arra tévedő, gyanútlan állatokkal. Időről időre bátor vándorok keresik fel a csodálatos rózsabokrot, hogy megszerezzék a szirmokat, eddig azonban mindegyik a sárkány feneketlen gyomrában végezte.
A barátok egész nap azon töprengtek, hogyan járhatnának túl a szörnyeteg eszén. Végül Lompos hozakodott elő egy javaslattal.
Van egy jó ötletem. Nem teljesen veszélytelen, de ha minden a terv szerint halad, sikerülhet.
Halljuk, halljuk! – türelmetlenkedett Vadóc.
Először is – kezdte Lompos – a sötétben csak Huhi és én tájékozódunk jól, így mi megyünk majd el a sárkányhoz. Szamóca, Bukfenc és Vadóc, ti itt maradtok az erdőben. Ha nekünk bajunk esne, ti még kitalálhattok valamit és megszerezhetitek a szirmot.
A barátok feszülten hallgatták a rókát, aki kis csend után sokatmondón Bendőre nézett.
Szükségünk lesz egy csalira.
A pocok rögtön élénk tiltakozásba kezdett.
Nem, nem, nem és nem! – harsogta dühödten. – Belőlem ugyan nem lesz sárkányeledel!
A többiek aggódva tekintettek Lomposra. A terv valóban nagyon veszélyesnek tűnt, de nem volt más választásuk. Addig-addig kérlelték a kis pockot, míg végül beleegyezett, hogy ő legyen a sárkánycsali. Lompos megígérte neki, hogy nagyon-nagyon vigyáz majd rá.
Amikor leszáll az este, Lompos elindult a sárkány tanyájához Bendővel és a láthatatlanná tévő vászonnal a hátán. Huhi a magasból követte őket. A róka óvatosan, nesztelenül lopakodott, puha talpai alig érintették a talajt. Csak néha zörrent meg egy-egy levél vagy faág, ilyenkor ösztönösen a földhöz lapult, a levegőbe szimatolt, majd tovább surrant. Bendő egészen szorosan kapaszkodott a róka szőrébe. A lengedező esti szellő egyre közelebb hozta a rózsaszirmok édes illatát. Lompos megállt.
Itt az idő, Bendő – súgta szelíden.
A pocok nem válaszolt. Összeszedte minden bátorságát és lemászott a róka hátáról. Lompos egy bokor mellé húzódott, Huhi pedig lassan a bokorra ereszkedett. Mindhárman jól látták a rózsabokrot, amelynek vörös szirmai a fekete éjszakában is tündököltek. A sárkány a bokor köré tekeredve bóbiskolt, néha fel-felnyitotta óriási szemét.
Rajta Bendő! – suttogta Huhi.
Bendő ökölbe szorította mancsocskáját, majd határozott léptekkel elindult a sárkány felé. Mikor a közelébe ért, hangosan felkiáltott:
Hé, te sárkány! Add nekem a rózsabokrot, vagy velem gyűlik meg a bajod!
A szörnyeteg abban a pillanatban felébredt. Lomha teste lassan felemelkedett, a pocok fölé tornyosult, majd nagyra tátotta a száját és lehajolt, hogy bekebelezze a kis jószágot. Bendő teljes erejéből rohanni kezdett, a sárkány pedig döngő léptekkel követte. Ekkor Huhi röppent a magasba, és a rózsabokor felé vette az irányt. Mikor a sárkány már majdnem elérte a pockot, Lompos egy ugrással előtte termett, a szájába vette kis barátját, úgy rohant vele az erdő felé a láthatatlan vászon alatt. A szörnyeteg értetlenkedve kutatta a hirtelen köddé vált zsákmányt. Mire visszatért a rózsabokorhoz, Huhi már az erdő felé repült, s csőrében ott ragyogott a csodatevő rózsaszirom.
A két kis kuncogi és Vadóc lélegzetvisszafojtva várták az erdő szélén a bátor csapat érkezését. Egyszer csak zsémbelődést hallottak:
Most már tegyél le, de azonnal!
Szamóca megkönnyebbülten kuncogott, Vadóc szeméből még egy könnycsepp is kicsordult. Nemsokára megérkezett Lompos, szájában Bendővel, majd Huhi is a rózsaszirommal.
Megjöttek hát a nap hősei! – örvendezett Vadóc.
A kis barátok összeölelkeztek, a manók még táncra is perdültek jókedvükben.
Megvan hát a harmadik álom varázsszere is! – szólt ünnepélyesen Bukfenc, majd betette zsebébe a rózsaszirmot, az aranymakk mellé.
A következő fejezetben egy mocsár állja útját a hat barátnak.
Hogyan jutnak át a mocsáron?
- Óriásteknős hátán utazva.
- Egy sas viszi át őket.