Ma van a költészet napja- József Attila születésnapja

Akár meg is fordíthatnánk a két dátumot: József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt. A kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak „jó költő”-ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló – ezért gyakran félreértett –, posztumusz fölfedezett zseni.

A mese erejével

Interjúnk Kerekes Valéria meséléskutatóval, aki a március. 1-én, kedden induló ’Mesélj! Játssz! Alkoss!’ szakértői blogunk egyik szerzője. Az elkövetkező két év során négy nagyobb témakör mentén (mese, játék, zene, bábozás-kézművesség) az óvodapedagógusok és a szülők kéthetes rendszerességgel kapnak olyan „foglalkozásterveket”, melyek egy-egy adott témához kapcsolódnak. A nyári szünetig Kerekes Valival blogolhatnak, a központi elem: a mese és a játék (ezen belül is a drámajáték), illetve e két dolog összekötése.

A farsangi hagyományokról

A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A farsang azon kevés népszokásaink egyike, amely életben maradt a múlt században és életképesnek bizonyul a 21. század kezdetén is.

Karácsonyi szokások

A karácsony Jézus születésének és a szeretetnek az ünnepe. A karácsonyi ünnepkör kezdete november végére, december elejére esik, és a várakozást jelentő adventtel végződik. A szentestét megelőző négy ünnepi vasárnap tartoznak bele vízkeresztig.

Go to Top