Középpontban:

elfogadás, együttműködés és kommunikáció

Az Országos Blum hét idén az elfogadás, együttműködés és kommunikáció témáit dolgozza fel. Célunk, hogy minél több hazai óvodában velünk együtt tartsák meg a csoportok ezt a kreatív, játékos és interaktív projekt hetet.

A Blum hét napjait a Karczewicz Ágival közösen írt mesével kísérjük végig, amihez összegyűjtöttünk sok-sok tevékenységet, melyből mindenki szabadon választhat, így saját lehetőségeit figyelembe véve dolgozhatja fel az egyes témákat. A hangsúly természetesen a művészeteken van: lesz itt zene, tánc, bábozás, kézműveskedés és persze rengeteg játék. Készítettünk ujjbábokat és egy kártyajátékot is, melyek mind kapcsolódnak a meséhez, valamint a megvalósításra szánt tevékenységekhez. Természetesen a szülők és családok bevonására is gondoltunk, melyhez szintén küldünk inspiráló ötleteket.

A Blum program alapgondolata az abban való hit, hogy gyerekeink jelentik a jövőt. Ám csak a testileg, lelkileg, szellemileg egészséges gyerekekből válhatnak olyan felnőttek, akik megfelelően tudják formálni társadalmunk jövőjét. Meggyőződésünk az is, hogy a biztos alapokon nyugvó személyiség rugalmassággal kombinálva minden jövőbeli élethelyzettel való megküzdéshez szükséges. Mindehhez az alapokat pedig az óvodás korban szükséges lerakni.

A Blum hét előtt országszerte 55.000 óvodáshoz és családjukhoz juttatjuk el Blum Zsákjainkat, melyre az óvodák nyár végén jelentkezhettek. Ez a projekt jövőre is elérhető lesz, így ne csüggedjenek, akik most nem kapnak, hiszen a mesehéttel az ő élményük is teljes lesz, illetve minden elérhető online az egészségneveléshez kapcsolódó termékmintákon kívül.

A Blum hét támogatói

A 21. század differenciáló pedagógiai kihívásaira és a testileg-lelkileg-szellemileg egészséges, flexibilis személyiség fejlődését segítő óvodapedagógiai szemléletet és eszköztárat kínál a Blum program. Ez a szellemiség a kézművesség, bábozás, zenélés, tánc, mesélés, dramatizálás és az infokommunikációs eszközök összművészeti óvodai gyakorlatán alapul. A különböző művészeti ágak komplex óvodai alkalmazása hatással van a gyerekek önfejlődésére és a gyermeki közösség összekovácsolására is – mindezt a 21. század kontextusában, a digitális kultúra hatásaira reagálva. Programunk szakmai védnöke Dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértő.

Nézd meg a képzéseinket