Új szakmai projektvezető a Blum programnál

Bakonyi Anna leköszön és Török Judit vezeti a megújuló Blum program szakmai projektjeit 2019. márciusától Idén tavasztól új szakmai projektvezetővel folytatja tevékenységét a Blum program. Török Judit amellett, hogy már kisgyermekként elkötelezte magát a pedagóguspálya mellett, 25 évnyi alternatív pedagógiai gyakorlattal rendelkezik, az évek során óvónőként, mozgásterapeutaként, intézményvezetőként, óvodát, valamint iskolát alapító pedagógusként és mentorként [...]

Tiritarka kalandok a Blum héten

Az idén november 19-23-án szerveztük meg az Országos Blum hetet. Most is játékba hívtuk Magyarország valamennyi óvodáját és az ovisok szüleit is. Ti is részt vettetek a Blum héten? Ha lemaradtatok, itt most mindent megtaláltok a közös játékhoz! A hét meséjének kis tiritarka sün főszereplője ezerféle színű tüskével született, ráadásul még a szüleitől is elsodródott [...]

Pszt! Itt most a jövő nevelődik

A Nők Lapja legutóbbi számában megjelent egy cikk a Gondolkodj Egészségesen! Program csodás hatásairól, és a nagykovácsi Kispatak óvoda Cinege csoportjának boldog gyerekeiről. Fogadjátok szeretettel! (A képek alatti linkekre kattintva lehet nagyban megnyitni a cikket) Kép megnyitása nagyban   Kép megnyitása nagyban

Immunerősítési tippek közösségbe járó gyerekeknek

Amit gyereknek, felnőttnek egyaránt érdemes megjegyezni: vitamindús étkezés, rendszeres mozgás, megfelelő mennyiségű alvás és nyugodt családi háttér nélkül kár csodában reménykedni. És ami talán a gyerekekre nézve az egyik legfontosabb immunerősítő módszer: ápolni kell a lelket is! Szánjunk időt beszélgetésre, közös játékra, esti mesére. Vitaminokban is válasszuk a természetest, sokkal könnyebben és hatékonyabban beépülnek, mint [...]

Túl korán elhajtják az oviból a gyerekeket?

Fejlessze otthon a gyereket, különben gondjai lesznek az iskolában – ezt tanácsolták a kétségbeesett anyukának az óvodában, ahonnan az új szabályok szerint korábban az iskolapadba küldenék a gyereket. Vekerdy Tamás szerint nem jó, hogy a gyereket szabják az iskolához. „Mindenki meg van zavarodva, senki nem tud semmit, és mindenki pánikol” – írta lapunknak egy óvodás [...]

Beteg gyerek az oviban

Akinek óvodás korú gyermeke van, bizonyára sokszor találkozik azzal a problémával, hogy a kicsik bizony elég sűrűn betegeskednek, főleg az első két évben. Ráadásul amikor belekerülnek egy ilyen rossz szériába, bizony van, hogy hetekig nem tudnak belőle kilábalni. Majd amikor végre jól van a kicsi, bemegy az oviba és szembe jön vele az első gyerek, aki ráköhög, na akkor az ember lányát bizony elönti a méreg.

Go to Top