Teadélután – Együtt a Szakmáért – tavaszi program

Teadélután - Együtt a Szakmáért   Nagy örömmel tudatjuk veletek, hogy kis szünet után újraindítjuk Teadélutánjainkat, melyet óvodapedagógusok számára állítunk össze és havonta egy kedd délután tartunk meg, immáron teljesen új helyszínen, ahova az irodánk is költözött: a Millenárison. Meghívott szakembereink segítségével egyrészt a szakmai munkátokhoz szeretnénk segítséget nyújtani: inspirációt, motivációt, új nézőpontokat közvetítve számotokra, [...]

Interjú Hécz Attilával, az óvodások költőjével

Elmeséled hogyan lettél költő? Körülbelül húsz éve foglalkozom reklámszövegírással, ahol nagyon sokszor bele kell képzelni magunkat a fogyasztó helyébe, sokszor kell belebújni más emberek bőrébe. Ehhez képest gyerekké átlényegülni tán a legkönnyebb, hiszen gyerekek mindannyian voltunk. Gyereknek lenni felnőttként is nagyon jó. Vannak helyzetek, amikor markánsan látszik, hogy mennyire gyerek az ember. Amikor sírunk vagy [...]

Ovisok kedvence: Panka és Csiribí

Mióta féléves-sem-volt-akkor kisfiamnak  még a Vakondos lapozókért rohangáltam a könyves nagykereskedésbe, és a barátnőm megkért, hogy vegyem meg hároméves kislányának a Tündérnaptár című könyvet, azóta sóvárgok ezért a pillanatért. Azóta vágytam Pásztohy Panka bájos, ehhez a meséhez elemien illeszkedő illusztrációiban fürdőzni, Berg Judit általam akkor még nem ismert, de látatlanban megelőlegezett sodró stílusban megírt mesebirodalmába. [...]

Megtartottuk az óvodapedagógusok Szakmai napját

2012. október 27-én szombaton óvodapedagógusok számára Szakmai Napot tartottunk a Millenáris Park Fogadó épületében. Témánk a tehetséggondozás, a személyiség művészeti eszközökkel való fejlesztése volt. Elsőként dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértő tartott előadást. Volt szó az óvodáskorú gyermekek játéktevékenységeiről, arról, hogy a spontán, örömteli, "cél nélküli" játék fejlesztő hatása kétségtelen, segíti a tehetség megmutatkozását, megnyilvánul benne [...]

Fejlesztő játékok a Fairplay-től

Gyakorló szülőként - Pattuska lassan két éves, míg Peti négy múlt - kénytelen voltam elmerülni a fejlesztő játékok világában, mivel az óvónénink, Kati néni egyik nap azzal lepett meg, hogy Petinek problémái vannak az időrendiség kezelésével. Javasolta, hogy otthon is szánjunk időt Peti fejlesztésére, hogy mihamarabb helyére kerüljenek nála is a fogalmak. Bár örültem, hogy [...]

A bábszínház a lehetetlenségek színpada – Interjú Takács Verával

Takács Vera tévés szerkesztő, dramaturg, író, rendező. Olyan mesefilmek fűződnek a nevéhez, mint Dörmögőék kalandjai vagy Süsü, a sárkány. A Gyermekszínházi Portál főszerkesztője, bábelőadások szakértője. Bemutatná kicsit a bábszínházi műfajt? „A bábszínpad a lehetetlenségek színpada” idézem Obraszcovtól. A gyerekek fantáziája pedig nem ismer lehetetlent. Így aztán könnyedén összeér a kettő. A bábszínház - tudjuk - [...]

A helyes táplálkozás szerepe a gyermek életében

Nap mint nap halljuk, hogy milyen fontos szerepet tölt be az egészséges táplálkozás a betegségek megelőzésében, s mégis, rendkívül nehéz a már rögzült táplálkozási szokásainkon változtatni.  Szülőként sokat tehetünk azért, hogy a gyermek kialakuló egészségtudata a saját egészségét szolgálja. Az óvodáskorban kialakított, elsajátított táplálkozási szokások, illetve ismeretek nagyon meghatározóak a későbbiekre nézve, sokszor az egész [...]

A miskolci Belvárosi Óvoda jó gyakorlata

„Szeretetünk ereje a nevelésben”   Az idén tavasszal is szakmai konferenciát rendezett a Miskolci Nevelési, Logopédiai, Pályaválasztási Tanácsadó és Pedagógiai Intézet a város és környéke óvodák dolgozói részére. A tanácskozás előadói között szerepelt Kabdebon Violetta, kranioszakrális terapeuta, Sári Róza életmód-tanácsadó és Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, akik az óvodapedagógusok lelki egészségvédelmének fontosságába avatta be a jelenlévőket. [...]

Az óvodába való beszoktatás: kinek nehezebb?

Sok gyermek számára az első „valódi” közösségi élményt az óvoda jelenti. Társas tapasztalatokat hároméves korára természetesen minden gyermek gyűjtögetett már. Ilyen élményt jelentenek a játszótéri hancúrozások, a barátok látogatása stb. Az eddigi közösségi élmények és - bölcsődébe nem járt gyermekek esetén - az óvodába kerülés között fontos különbség azonban, hogy míg eddig jellemző módon az [...]

Go to Top