2012. október 27-én szombaton óvodapedagógusok számára Szakmai Napot tartottunk a Millenáris Park Fogadó épületében. Témánk a tehetséggondozás, a személyiség művészeti eszközökkel való fejlesztése volt.

Elsőként dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértő tartott előadást. Volt szó az óvodáskorú gyermekek játéktevékenységeiről, arról, hogy a spontán, örömteli, „cél nélküli” játék fejlesztő hatása kétségtelen, segíti a tehetség megmutatkozását, megnyilvánul benne a gyermek személyisége, ugyanakkor sem céljaiban, sem módszereiben, sem motivációjában, sem eredményeiben nem azonos a fejlesztő játékkal. Volt szó arról, hogy az óvodapedagógus hogyan juthat el a gyermek spontán játékának kísérésétől a direkt irányítás általi tevékenységvégzés kíséréséhez. Említésre került az olyan általános társadalmi célok elérésének segítése, mint kompetens, kreatív személyiségek nevelése, aktív életmód, cselekvőkészség, alkotás, önérvényesítés, érvényesülés mint fő célok. Megtudhattuk, melyek az alapvető különbségek játék és tanulás között, szó volt arról, hogy melyek a gyermekek képességeinek mérési, nyomonkövetési lehetőségei. Bakonyi Anna beszélt továbbá az óvodapedagógusok nevelőmunkájának felelősségéről—, melynek része a fejlesztés – és a tehetséggondozás. Téma volt a tehetség összetett jelensége, szó volt a tehetség irányának, típusainak óvodáskori jellemzőiről, a pedagógus szerepéről a tehetség kibontakoztatásában és a fejlesztés irányairól. Szó esett továbbá a művészetek önfejlesztő hatásáról.

Egy kis játékos testmozgás után Szurmik Zoltán drámapedagógus előadása következett, aki egyben a GE! Program drámapedagógia képzésének egyik vezetője is. Zoltán is beszélt a játékról, a gyermekek és felnőttek játéktevékenységei közötti különbségeiről, a drámapedagógia óvodai munkában betöltött szerepéről. A délutáni workshopon az óvónénikkel gyakorlatokat, játékokat osztott meg: ismerkedő, kapcsolatteremtő, társválasztó, csoportválasztó játékokat, bizalom-és érzékelést fejlesztő játékokat, memória és fantáziajátékokat, koncentrációs, ön- és társismereti játékokat mutatott be. A drámapedagógia-sarok nevetéstől, rohangálástól, önfeledten szórakozó gyerekbőrbe bújt óvónéniktől volt hangos – kívülről is öröm volt figyelni, ahogy szemmel láthatóan fürdőztek a játékban és saját élményen alapuló tanulásban.

Ezután a Teadélutánokról sokaknak ismerős Gelecsérné Tamási Márta zenepedagógus és zeneterapeuta előadása következett. Beszéltünk először is az önkifejezésről, arról, hogy ez pontosan mit is jelent és miért fontos, valamint ennek a készségnek a zeneterápiás módszerekkel való megsegítéséről. A zeneterápia nonverbális ( beszédet nélkülöző) terápiás módszer, melynek során a képzett  zeneterapeuta eszközként használja a zenét és a zene elemeit (hang, ritmus, dallam, harmónia) egy célirányos terápia keretein belül. Szó volt a zenei önkifejezés módszereiről, óvodai csoportban alkalmazható játéklehetőségeiről. Énekeltünk közösen, a délutáni workshopokon pedig érintéssel, önkifejezéssel kapcsolatos, csoportban gyerekkel is kitűnően hasznosítható játékokat próbálhattak ki a résztvevők.

Végezetül Magyar Ábel Ágnes kommunikációkutató, dramaturg előadása következett, aki a bábozás személyiségfejlesztő hatásairól, óvodai csoportban való alkalmazási lehetőségeiről beszélt, illetve a worksopokon az óvónénik saját maguk próbálhatták ki a szabad tárgybábozás adta lehetőségeket, ismerkedhettek a különféle bábozási lehetőségekkel, illetve arról beszélgettek, hogy a bábozás speciális technikája miként fejleszti a személyiséget.

A délelőttöt a rendezvény fő támogatójának, az Eisberg konyhakész salátákat előállító üzemének ügyvezető igazgatója zárta egy rövid bemutatkozással, melyben ismertette a cégfilozófiájukat, többek között elmondta, hogy törekszenek a magyar alapanyagok, illetve az idénynek megfelelő zöldségek felhasználására. Az ebéd mellé felszolgált salátákat és önteteket mindenki jóízűen próbálta ki, nagy örömmel fogyasztották vendégeink a friss falatokat.

A Szakmai Napon kifejezetten a jelenlévő óvónénik méltatására íródott versével bemutatkozott Hécz Attila költő is, akinek két óvodások számára íródott verseskötete is megjelent már, melyet a rendezvényen kedvezménnyel vásárolhattak meg az érdeklődők, illetve melyeket rajtunk keresztül a jövőben is megrendelhetik. Hécz Attila kedves verseivel az idei Gondolkodj Egészségesen! Magaziban is találkozhatnak majd, melyet november 30-án, az országos GE! Napon adunk majd át.

Nagy örömünkre szolgál, hogy ennyi érdeklődőt láthattunk vendégül a Szakmai Napon. Bízunk benne, hogy szakmailag és emberileg élményekben gazdag napot tölthettek velünk, reméljük, hogy olyan tartalmat tudtunk adni, ami akár rövid akár hosszú távon gazdagíthatja életüket, szakmai előrehaladásukat. Reméljük, hogy lesz folytatás, köszönjük, hogy velünk tartottak!

A Szakmai Nap támogatók, elkötelezett szakemberek és lelkes csapattagok jóvoltából jött létre. Köszönjük mindenkinek.