Ma Magyarországon minden 11. újszülött a vártnál korábban jön a világra. Ez traumatikus élmény mind a babának, mind a családnak. A Generali közösségi kezdeményezése, a THSN az Újszülöttekért program a koraszülött-ellátás fejlesztéséért küzd, hogy a lehető legtöbbet tehessünk azért, hogy a megfelelő ellátással a korababák is egészséges kisgyermekekké válhassanak.

Évente több ezer baba születik idő előtt

Annak ellenére, hogy Magyarországon az elmúlt időszakban a koraszülött, illetve az alacsony testsúllyal született kisbabák életesélyei javultak, sajnos az újszülöttek körében a koraszülöttek aránya továbbra is nagyon magas Magyarországon. A koraszülések okai lehetnek a különböző fertőzések, a terhesség alatti toxémia, az édesanya 19 év alatti vagy 40 év feletti életkora és az ikerterhesség. A picik sok esetben érzékszervi, légzőszervi, ideg- és bélrendszeri problémákkal és igen gyakran fejletlen immun- és keringési rendszerrel látják meg a napvilágot – állapotuk akár maradandó károsodást is okozhat. A szakértők jelenlegi álláspontja szerint azonban egészségük jelentős mértékben javítható a korszerű berendezések mellett a szülők aktív bevonásával.

Koraszülött a családban

„A koraszülött vagy betegen születő babák koraszülött intenzív osztályon történő ápolása traumatikus életesemény nemcsak a kicsik, hanem a szülők számára is. Az otthoni környezet helyett váratlanul egy olyan idegen helyen találják magukat, amit a gépek, műanyag csövek és inkubátorok zaja határoz meg. A kórházi tartózkodás alatt folyamatos fizikai, pszichés és mentális terhelés éri az újszülötteket és családjaikat is, akik tehetetlennek érzik magukat a küzdelemben, amiből nem lehet kiszállni. Pedig a koraszülött babák számára a szakszerű orvosi ápolás mellett a szülők megnyugtató hangja és érintése a leghatásosabb gyógyszer” – mondta dr. Nádor Csaba, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika neonatológus főorvosa.

Hogyan segítünk?

A Generali THSN az Újszülöttekért programja a koraszülött babáknak és családjaiknak, valamint a szülés közben fellépő oxigénhiány, az úgynevezett perinatális asfixia kezeléséhez nyújt segítséget. A program szeretné felhívni a figyelmet a koraszülés és egyéb szülési sérülések súlyos következményeire, valamint azokra a maradandó sérülésekre, melyek egy része megakadályozható lenne. Célunk, hogy tegyünk a megelőzésért, illetve a már kialakult betegségek kezeléséért, a családok épüléséért.

„Mi, a Generalinál hisszük, hogy kis segítségnyújtással mások számára egész világokat teremthetünk. Célunk, hogy eszközbeszerzéssel, valamint képzésekkel, kutatásfejlesztéssel támogassuk a kórházak munkáját, valamint segítsük az érintett családokat” – mondta el Földi-Tamás Ildikó, a THSN program hazai vezetője.

A megelőzéstől a jó gyakorlatokig

Fontos, hogy minél több kismama tudja, mire kell figyelnie a várandósság során. Ma már szerencsére egyre elterjedtebb a szülészeteken az „aranyóra” – a születést követő bőr-bőr kontaktusnak számos jótékony érzelmi, pszichológiai és fiziológiai hatást tulajdonítanak mind az újszülött, mind az édesanya számára. A THSN program támogatja, hogy ez a szemlélet minél több szülészeten gyakorlattá váljon.

Képezzük a koraszülött ellátás résztvevőit

Az újszülött intenzív osztályokon zajló munka komoly fizikális és pszichés terhelést ró a nővérekre és orvosokra. A folyamatos koncentráció, a váratlan helyzetek és a szünetmentes felelősségvállalás könnyen vezethet kiégéshez, és sérülhet az ellátást végző orvosok és nővérek egymással és szülőkkel való kommunikációja is. A program ezt a nehéz mentális helyzetet is igyekszik támogatni képzéseivel. Ennek hatására, amellett, hogy a szakmai képzések hatékonyabbá váltak, sokat javult az ellátásban résztvevő szakemberek egymás közötti kommunikációja is. Mindez pedig a babák eredményesebb, magasabb szinten zajló gyógyítását eredményezi, és jelentős előrelépést is jelent a családbarát ellátásban.

Világszínvonalú eszközökkel gyógyíthatnak

A Generali THSN az Újszülöttekért Programjának segítségével az I. sz. Bókay Gyermekklinika PIC osztálya idén 16 M Ft értékben szerezhetett be világszínvonalú eszközöket, például testhűlés és melegítés készüléket, oxymetriás készüléket, babafigyelő monitorokat. Ezeket a legmodernebb orvosi eszközöket kifejezetten az oxigénhiányos újszülöttek gyógyítására fejlesztették ki. „Havonta 3-5 olyan babát kezelünk, akinél hűtés, agyi EEG és oxigén monitorizálásra van szükség. Ezek nélkül az eszközök nélkül bizonyosan nem tudtuk volna őket ilyen magas színvonalon gyógyítani. Nyugodtan állíthatjuk, hogy havonta legalább két olyan kis betegünk van, akiknek az életét vagy a testi épségét ezekkel az újonnan kapott eszközökkel mentettük meg” – mondta Dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika Neonatológiai Tanszéki Csoportjának vezetője.

A Generali munkatársai a babákért

A Generali munkatársai maguk is szívükön viselik a koraszülött babák sorsát. Apró ruhácskákat díszítettek, inkubátort takarítottak, finomságokkal kedveskedtek a kimerült nővéreknek. A vállalati süteményvásáron és sportnapon gyűjtött adományokból pedig zajmérő műszereket adhattunk át koraszülött intenzív osztályoknak. A Generali Night Run és a balatonfüredi Generali Run futóversenyeken összegyűlt adományokból – melyhez a koraszülött gyerekeket nevelő olimpiai bajnok, Erdei Zsolt „Madár” is hozzájárult – pedig a SOTE I. számú Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztálya számára vásárolhatunk ultrahangos gyógyszerporlasztó berendezést. A koraszülötteknél gyakori a tüdő éretlensége, a kisbabák gépi lélegeztetése során használják a készüléket.

Többmilliós segítség a legkisebbeknek

A konkrét tárgyi támogatások mellett a Generali most cégcsoport szinten egyedi lépésre szánta el magát. A biztosító ügyfelei számára is felkínálta a koraszülött-ügy támogatásának lehetőségét: a TöbbMilliós Segítség balesetbiztosítás megkötésével közösen – az ügyfelek és a Generali – a biztosítási díj 10 százalékával támogathatják a THSN az Újszülöttekért Programot.


Ez a cikk a 2020-as Blum Magazinban jelent meg. A Magazin lapozható és letöltehető formában elérhető a Blum hét 2020 aloldalán.