Az idei Blum-hét témája a fény születése, ami több szinten is kapcsolódik jelenlegi élet- és krízishelyzetünkhöz. A fénnyel való kapcsolat nem csupán azért aktuális, mert az évkörben – különös tekintettel az adventi időszakra –  éppen ennek van itt az ideje, hanem azért is, mert tavasz óta a fény és a sötét állandó hullámzásában, váltakozásában élünk, ami nagyon igénybe vesz mindannyiunkat.

Szükségünk van olyan történetekre, amelyek arról szólnak, hogy mi magunk is sokat tehetünk a bennünk és körülöttünk lévő fény felszabadításáért, a külső és belső sötétség felszámolásáért. A bennünk lévő fény megléte, elsötétülése és újbóli felragyogása mindannyiunkat érint, már a kisgyerekeknek is erőt tud adni annak megtapasztalása, hogy a belső erőforrások megtalálása és mozgósítása mekkora örömforrás! Persze a gyerekek fénnyel való kapcsolatát több szinten érdemes körbejárni, és mindig az adott életkornak megfelelően, ezért is gondoltunk arra, hogy összművészeti eszközökkel mutatjuk be ennek lehetőségeit. 

A mindennapi tapasztalásból kiindulva a gyerekek azt észlelik ezekben a napokban, hogy hamar besötétedik, és nemsokára eljön az az időszak is, amikor még ébredéskor is sötét lesz. Rövidek a nappalok, a Nap sem süt olyan erővel, vagyis testi szinten is átélhető a fény hiánya. Nagyon fontos tudatosítani a kicsikben, hogy ez az évkör természetes velejárója, a kozmikus Rend része, aminek van jó és rossz oldala is. Innen azonban körültekintő „ugrásra” van szükség ahhoz, hogy a gyerekek is megértsék: az évnek az a szakasza következik, amikor az emberek inkább befelé fordulnak, a szűkebb családjukkal töltenek el több időt, s így készülnek az ünnepekre, amelynek egyik csúcspontja épp a fény megszületése lesz: a világosság örök győzelme a sötétség felett. Épp ennek az „ugrásnak” a támogatására választottam egy mexikói teremtéstörténetet, amelynek címe: Hogyan születtek meg a csillagok?

Minden nép kultúrájában fellelhetők azok a történetek, amelyek az égitestek születéséről szólnak, vagy éppen arról, hogyan keresték és találták meg az emberek a Napot. Ezek a mitikus történetek azonban meglehetősen bonyolultak, legtöbbjük még nem érthető az óvodások számára. Nagyon megörültem, amikor egy olyan történetre bukkantam, amelyben egy kislány a főszereplő. Ez nagyszerű azonosulási lehetőséget ad az ovisoknak, főleg azért, mert ez a kislány igazi kisgyerek: kíváncsi, bátor, még hibázni is kíváncsiságból és bátorságból hibázik. A történet jó alapot szolgáltat ahhoz, hogy a gyerekek megtanuljanak kapcsolódni a körülöttük lévő világ szépségeihez, az út mentén viruló növényektől kezdve egészen az éjszakai égboltig. Ebben a mesében szépen kirajzolódik a természethez való harmonikus viszony, a szépségekre való rácsodálkozás, valamint az apró dolgok élvezete. Az is közrejátszott a meseválasztásban, hogy erre a kislányra fontos feladatot bíznak: egy degeszre tömött fehér zsákot kell eljuttatnia a Vénekhez. Szeretem a mesében, hogy ez a zsák se túl könnyű, se túl nehéz, hanem csak pont akkora, amennyit egy kisgyerek is elbír. A kislány kíváncsisága is jól illeszkedik az óvodás korosztályhoz, s mindenképpen hangsúlyozandó, hogy a látszat ellenére nem engedetlenségből vagy ígéretszegésből nyitja ki a zsákot, hanem épp a mindent felülíró kíváncsiságból. Nagyon szép a mesében a zsákból kiszabaduló csillagok fölfelé való mozgása, csillagtánca, amiben a Blum-hét témáját – a fény születését – leginkább megélhetik majd. A kislány útja a vénekig, az éjszakai égbolt mintázatai, a különféle csillagképek formái és nevei érdekes és izgalmas beszélgetésekre, játékra adnak lehetőséget.

A mese egyik megrendítő igazsága, hogy valahol mindig van egy fehér zsák, amely csillagokat rejt, csak meg kell találni és ki kell nyitni! Ez az a pont, ahol a felnőttek – szülők és óvodapedagógusok – is be tudnak kapcsolódni a munkába, hiszen napjainkban épp ez a tét: van-e annyi „csillagtartalékunk”, hogy épen és egészségesen kibírjuk a ránk váró hetek nehézségeit.

Ez a mese minden olyan élethelyzetben jól használható, ahol megújulásra vagy energetizálásra van szükség. A mese és a művészetek útján haladunk majd együtt, azzal a reménnyel, hogy bejárt utunk végén önmagunkban éppúgy megtaláljuk a fényt, mint ahogy az minden áldott reggel újra meg újra megszületik, sőt éjszaka is beragyogja az égboltot. Mesénk és a hozzá kapcsolódó kézműves, dramatikus, mozgásos és zenés játékok lehetővé teszik, hogy egy kicsit önmagunk felé forduljunk és felkutassuk azokat a belső erőforrásokat, amelyek a nehézségek közepette is segítenek élhetőbbé tenni a világot.

Boldizsár Ildikó

Mesekutató, meseterapeuta


Ez a cikk a 2020-as Blum Magazinban jelent meg. A Magazin lapozható és letöltehető formában elérhető a Blum hét 2020 aloldalán.