Két jeles nap esik idén május első vasárnapjára, de a hatalmas majálisozás (vagy az eső) talán kevés ahhoz, hogy figyelmünket elterelje arról, hogy ezen a napon kitüntetett figyelemmel adózzunk az életet adó nőknek, az édesanyáknak.
Bízunk benne, hogy az alábbi verssel és mandala képével mi is hozzájárulhatunk az édesanyák méltatásához.

Kiss Jenő: Anyád szemében

Anyád szemében
ott a nap;
sugarai rád hullanak,
hogy nőj te szépen.
Anyád szemében
ott a hold,
beteg, ha voltál, rád hajolt
a lázas éjben.
Anyád szemében
ott a víz;
a könny, ha utad félre visz,
jaj! baj ne érjen…
Anyád szemében
ott a tűz:
ha csüggednél, szívedbe tűz,
lobogjon, égjen!


Ugyanezen a napon indul továbbá a Születés Hete országos fesztivál, mely idén kilencedik alkalommal várja Anyák napjával kezdődően egy héten át színes és hasznos szakmai programokkal az érdeklődőket.
A Születés Hete koncepciója szerint az ember személyisége és egészséges fejlődése már fogantatása pillanatától kezdve (sőt, akár még korábbról kezdve) formálódik; szülői felelősségünk tehát az első pillanatoktól kezdve komoly.
A programsorozat fókuszában eszerint várandóssággal és születéssel kapcsolatos előadások és workshopok állnak, azonban sok egyéb téma is helyet kap az egyes rendezvényeken, mint pl. kötődés, agresszió, szülői szerep, szoptatás, hiszti, egyedülálló szülők és sok egyéb, „kötődő neveléssel” kapcsolatos kérdés.

„A Születés Hete az évnek az a kiemelt hete, amikor a családalapítással kapcsolatos fontos információk egy egységes arculattal rendelkező országos rendezvénysorozat keretében koncentráltan érhetők el az érdeklődők számára.

A szülés és a megszületés megváltoztatja azt a világot, amelynek abban a pillanatban középpontja a megszületett élet. Akik kapcsolatban vannak a kisbabával, visszavonhatatlanul mások lesznek, mint azelőtt voltak. Az életük, ünnepeik és hétköznapjaik egy olyan folyamatosan alakuló és épülő világgá változik, amelynek minőségét alapvetően befolyásolja az a tudás, amely alapján döntéseiket meghozzák. A Születés Hete ezért ahhoz kíván hozzájárulni, hogy ezek az információk elérhetők, feldolgozhatók legyenek, és segítsék a legmegfelelőbb egyéni döntés megszületését.”
Forrás: Születés Hete