Boldizsár Ildikó író, szerkesztő, mesekutató, tanár, 3 gyermek édesanyja a mese, a mesélés fontosságáról, a csodákról és a boldog élet lehetőségéről mesél.
Személyes élménnyel kezdeném. Esténként kitalált, folytatásos történetet mesélek a gyerekeimnek, a címe: Maurice. Mit ad számukra ez a mese és mit ad a mesélőnek?
A mesehallgatás egyik nagy varázsa, hogy pillanatok alatt összehoz ismeretlen embereket, mert belépteti őket egy közös térbe, amely ismeretlensége ellenére is mindenkinek ismerős. Amikor te mesélsz egy történetet, szintén egy közös teret hozol létre a család minden tagja számára, ahol mindenki tevékenykedhet, mégpedig egy közös „gyerek”, Maurice sorsának rendezésében. Ez egyrészt komoly felelősség a számotokra, másrészt a fantázia közös szárnyalását teszi lehetővé. Az együtt-repülés olyan felemelő érzés, amely mindenkit magával ragad, és „kijátszódik” minden rossz, minden hiány. A gyerekek biztonságban érzik magukat ebben a képzelet-játékban, Maurice pedig a barátjuk, testvérük, gyerekük lehet, akiről gondoskodhatnak, akit szerethetnek. Aki mesét mond, annak teljes valójában jelen kell lennie mesélés közben, önmagát kell adnia. És persze a fantáziának is hatalmas felszabadító ereje van, szinte átalakítja az embert. Amikor mesélsz, te is ilyen jótékony hatást gyakorolsz saját magadra is.
Ahogy írtad, a mese a bölcsőtől a koporsóig tart. Miért marad ez ki a felnőtt létből?
Ez döntés kérdése. Rengeteg olyan felnőttet ismerek, akinek nem marad ki az életéből a mese. Jelenleg épp a hatodik mesekötetet állítom össze felnőtteknek, mindegyik kötet több kiadást ért meg, sok ezer felnőtt olvasójuk van. A mesékkel kapcsolatos előadások mindenütt telt házzal, óriási érdeklődés mellett zajlanak. Azt mondhatnám, hogy a mese évek óta egyfajta reneszánszát éli. De abban igazad van, hogy olyan esték viszonylag ritkák, amikor a felnőttek kizárólag azért jönnének össze, hogy meséket hallgassanak, és ne csináljanak a hallott mesékkel semmit; ne elemezzék, ne gondolkodjanak rajtuk. A mese is „magányos műfaj” lett, pedig valaha közösségeket tartott össze.
A felnőttek nem hisznek a csodákban, legfeljebb az ötös lottó mozgatja meg őket. Hol veszett el ez a hit?
Ez megint csak egyénfüggő, és szintén mindenki maga dönthet róla, hogy milyen viszonyt alakít ki a csodákhoz. A csodákban való hit egyébként életszemlélet kérdése. Albert Einstein is azt mondta, hogy kétféleképpen élheted az életed: vagy hiszel a csodákban, vagy nem. Ő maga – hozzám hasonlóan – hitt bennük, mint ahogy hitt a fantázia erejében is, ezért volt képes eredeti módon gondolkodni, szétszedni és összerakni a világot az atomoktól kezdve az univerzumig.
Miért szeretjük a mesehősöket?
Sokféle mesehős van, és nem szeretjük mindegyiket. Azok állnak a szívünkhöz közel, akik valamilyen formában kapcsolatba hozhatók az életünkkel, akikhez közünk van. Vagy azért, mert hasonlítani szeretnénk rájuk, vagy azért, mert olyasmiket tudnak, amiket mi nem, és megtesznek olyan dolgokat, amelyekkel nekünk is utat mutatnak. A meseterápiában mindig döntő momentum, hogy a páciens melyik mesehőssel azonosul a legszívesebben.
Azt látom, a férfi-női szerepek nemcsak felcserélődnek, összezavarodnak, hanem el is mosódnak. Nem értjük igazán egymást. A mesék hogyan segítik a párkapcsolati gubancokat?
A mesék azt tanítják a pároknak, hogy nagyon meg kell dolgozni egymásért. Sokféle párkapcsolati gubanc létezik, és mindegyikre találni olyan mesét, amely segítség lehet a párnak. Van, aki menekül egy kapcsolatból, van, aki fél a másiktól (és persze önmagától), van, aki feláldozza, alárendeli magát, mások félrelépnek, csalnak, hazudnak, és sorolhatnám szinte vég nélkül, hogy mi minden fordulhat elő férfi és nő között. A meseterápiában a szituációnak megfelelő mesét keressük meg, és ennek segítségével próbáljuk megérteni a másik „szereplő” nézőpontjait. Remek felismerések keletkeznek a mesék kapcsán mindkét félben, és a terápiában ezeket a felismeréseket váltjuk közös erővel gyakorlattá.
A meseterapeuta nem pszichoterapeuta, hanem mesemondó.
A mesemondás tudásátadás, ami azon áll vagy bukik, hogy kinek, mikor, mit és hogyan mesélünk. A mesemondó beavatja a mese hallgatóit a világ titkaiba, miközben az életenergiák folyton megújuló forrásához vezeti őket. Biztonságot, belső nyugalmat sugároz, növeli a meghittséget és a jóra való képességet, sőt a meséken keresztül alternatívákat, megoldási és megküzdési technikákat is mutat. A mesemondó a meséken keresztül konkrét cselekvésre szólít fel, és ehhez rengeteg erőt, bátorságot és reményt is ad. A meseterapeutának ugyanez a dolga a terápiában.
Minden napra egy mese. A mindennapos mesélés milyen előnyökkel jár?
Aki mindennap kap mesét, az belenő abba az univerzálisnak tekinthető rendbe, amelyet őseink hagytak ránk. Megismeri saját szellemi gyökereit, és fontos információkat kap az élet értelméről, a nemes emberré válás módjairól, a világ működéséről és önmaga helyéről ebben a világban. Vagyis biztos kapaszkodói lesznek nehéz helyzetekben is.
Balázsy Panna