Jaksity György közgazdász, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke, a Mosoly Alapítvány és a Mosoly Otthon Alapítvány alapítója és kuratóriumi tagja.

Miért nem mosolygunk többet?

Attól tartok, ha puszta jókedvből, jóindulatból rámosolygok valakire az utcán, rögtön rosszra gondol, miközben külföldön ez teljesen normális.

 

Miért nem vagyunk elfogadóbbak vagy nyitottabbak?
Erre egyszerű a válaszom: csak az tud másokat is szeretni, aki magát is szereti. Felelősséggel állítom, hogy mi, magyarok nem szeretjük magunkat. Az egészségügyi felmérések listáin rendre az utolsók között kullogunk az alkoholfogyasztás, a cigarettázás, az étkezés, az életviteli szokások, nem utolsósorban az öngyilkosságok tekintetében. Ez egy önmagával diszharmóniában élő társadalom képét rajzolja fel. Hogyan tudna a magyar társadalom több szeretettel, több befogadással, több toleranciával viszonyulni a mássághoz, az idegenekhez, a tőlünk eltérő kultúrákhoz, eltérő vallású népekhez, amíg saját magunkkal szemben ellentmondásos érzelmeink vannak.

 

A gyerekek gondolkodását még formálhatjuk.

Egy gyerek abból táplálkozik, amiben felnő: a család, az iskola és egyéb elfoglaltságok határozzák meg. A saját cégünk esetében is kicsit szülői helyzetben vagyunk: minden vezető megpróbálja a saját képére formálni a cégét, kisebb-nagyobb sikerrel. Hiába pozitív a munkahelyi példa, mikor az itt dolgozók kilépnek az utcára, egy másik világ várja őket. A mi szakmánkban, mint minden piaci elven, etikusan működő gazdasági tevékenység esetében a teljesítményt, az eredményeket, az öngondoskodást és a szabályok betartását díjazzák, miközben a társadalomban létezik egy szabálykikerülő, mindig mást hibáztató, a megoldást mindig mástól váró világ. Ebben a legerősebb tudatú ember is meginog. Hol az egyik, hol a másik tudata működik, ez így nem harmonikus.

 

Nálatok nagyobb a tolerancia, az elfogadás képessége?

Szeretném remélni. Sok non-profit programunk van. Sok kollégám vesz részt társadalmi munkában ezekben a kezdeményezésekben, és örömmel tapasztalom, hogy egyre több cégnél történnek hasonlók. Megkeresett minket az ING és az FHB Bank is, hogy hallottak az autista programunkról, és szeretnék munkatársaikat bevonni a program tevékenységeibe. Szeretnénk ötleteket adni, hogy lehet az üzleti élet erőforrásait pozitív értékekre fordítani a non-profit szférában. Azt látom és tapasztalom, hogy az üzleti szférában gyökeres változások mentek végbe a vállalatok támogatási politikája terén.

 

A Concorde három éve foglalkoztatja Demetert, aki Asperger-szindrómában szenved, ez az autizmus enyhébb formája. Mit adott Demeter a munkatársaknak?

Nálunk mindenkinek nagyon jót tett Demeter jelenléte. Mivel nyílt iroda van, nem nagyon lehet úgy elmenni mellette, hogy ne vegyük észre. Nagyon szorgalmasan és lelkesen dolgozik, de rögtön látszik, hogy ő azért egy picit más. Ez az impulzus elindít bennünk egy folyamatot, elgondolkodtat, formál bennünket. Óriási dolog, ha valaki munkát talál abban az országban, ahol a fogyatékosok 90 százaléka nem dolgozik.

 

A két fia mennyire integrálható a társadalomba?

Már 21 évesek múltak, de ők sajnos nem könnyen integrálhatóak a társadalom azon részébe, ahol mi töltjük a napjainkat. Egyrészt ápolásra szorulnak, másrészt a kommunikációs fogyatékosságuk, ami az autizmus egyik leglényegesebb eleme, meggátolja, hogy ez az integráció működjön. A hozzájuk hasonló gyerekeknek ma már sok lehetősége van, hogy egy erre szakosodott otthon körülményei között, szakemberek keze alatt olyan terápiákban részesüljenek, melyek segítségével fejlődnek, tartalmas életet élhetnek, és amennyire lehet, kapcsolatba kerülnek a körülöttük lévő világgal. Van, aki felül a villamosra, mint például Demeter, és elmegy dolgozni, de van, akinek a legalapvetőbb napi szükségleteit is másoknak kell ellátniuk. Szeretek erre úgy gondolni, hogy az ő rendszerükben ők önálló életet élnek, csak a mi elképzeléseink mások. Nem csak az a világ van, amiben mi élünk. Létezik egy gyökeresen más világ is, ez az övék. Adott esetben nagyon váltakozó, rapszodikus a dolgokhoz való viszonyuk, de mégis az ő életük. Nekünk szülőként, támogatóként, de egy egészséges társadalomnak általában véve is az a dolga, hogy a segítséggel élő emberek saját értelmezésük, lehetőségeik szerinti kiteljesedési lehetőségét biztosítsa számukra.

Balázsy Panna