Az alábbiakban a Zöld Lurkó Óvoda osztja meg velünk jó gyakorlatát.

Nevelőtestületünk az óvodánk nevelési programjában, kiemelten kezeli az egészséges életmód alakítását, nagy hangsúlyt fektetve a mozgás szerepére. Tettük mindezt azért, mert óvodánk lakótelep közepén fekszik, ahol a családok mozgástere leszűkült. A felgyorsuló világ egyre kevesebb időt enged a mozgásban gazdag életmódra, a gyerekek és a felnőttek idejük nagy részét a lakásban töltik.

 

Ebben a tanévben 2012. május 10-én rendeztük hagyományosnak mondható sportnapunkat. Ezt a rendezvényt mindig a szülők részvételével szervezzük meg egy mosolygós májusi hétköznap délután.

Idén visszatértünk a csapatok közötti versenyekhez, s ennek megfelelően szerveztük a játékokat. Egy rövid közös, 6 csoportos bemelegítés után a két kiscsoport a Katica és a Pingvin csoport vetélkedett egymással, a Teknős középső csoportosok a legfiatalabb Süni nagycsoportosok ellen vállalták a megmérettetést, míg a Pillangó és a Halacska nagycsoportosok nagyon szoros küzdelemben próbálták legyőzni egymást. Természetesen minden csoport versenyszerű küzdelemben vette az akadályokat, a támogató szülők drukkolása közepette teljesítették a feladatokat.

A csapatversenyek után a szülők is főszereplőkké váltak, mégpedig a szülő-gyermek versenyszámokban, ahol a hat óvodai csoport állt ki egymás ellen. Sok édesapa és édesanya annyira lelkes volt, és annyira szerette volna a gyermekeit képviselni, hogy két gyermekének két csoportjában is versenyre kelt. Érdekes látvány volt ennek megszervezése, hogy ki ne csússzanak az időből a sorversenyben.

Az idei tanév újítása a focikupa volt, amely érem- és oklevél nyereménnyel járt. Két kupát tartottunk a délután folyamán, amelyre már a megelőző hetekben kellett jelentkezniük a leendő lelkes játékosoknak. A feliratkozottakból sorsolás útján szerveztük a csapatokat. Egyik kupa a szülő-gyermek csapatok versengése volt, a másik pedig a nagycsoportosok kupája. Izgalmas meccseket láthattunk, amelyeken a sípot egy igazi futballedző fújta.

A délután hamar eltelt, az időjárás is nekünk kedvezett, sok apró és nagyobb mosolygós óvodás és szülő lépett ki a Zöld Lurkók Óvoda kapuján.

Zöld Lurkók óvoda nevelőtestülete