Hiszem azt, hogy semmit nem ér a gyerekek nevelésénél a puszta szó, ha azt a tettek nem erősítik vagy bizonyítják.

Az étkezéssel sok szülőnek gondja van vagy legalábbis sok anyukától hallom a játszótéren, hogy „az én gyerekem nem eszi meg a zöldséget, vagy a sajtot, vagy a halat”. Én kicsi koruk óta főzök mindenfélét és egyszerűen oda teszem eléjük. Nem hagyom ki a tonhalas tésztából a spenótot, csak azért mert Emi nem szereti. Két választása van a mai napig: vagy megeszi, vagy kiszedi azt, amit ő szeret belőle. Ettől még nem dől össze a világ! Remélem, eljön az az idő is, amikor az egészet örömmel megeszi.

Kicsi koruk óta legalább napjában egyszer leülünk együtt enni. Ezeket az együttléteket nem pótolja semmi, ezek a mi kis családi rituáléink.

Sok zöldséget eszünk, mégis férjemmel mindketten megörülünk, amikor Jázmin így jön haza: „ Apa! Egy hangulatos kínai vacsorára vágyom!” Ilyenkor nagy az öröm, mert  nálunk  ez azt jelenti, hogy apa főzi a vacsorát, amit gyertyafénynél, szépen terített asztalnál fogyasztunk el.  Emíliával  mi ketten vagyunk a kukták. Szerencsére az én gyerekeim még a barna rizst is szeretik, ami nagyon egészséges. E mellett jó sok zöldség is kerül az asztalra. Jázmin terít, levesszük a kis kínai tálkákat a szekrényből. A vacsora attól lesz még hangulatosabb, hogy gyertyát gyújtunk. Igaz, így nem látjuk olyan jól, hogy éppen melyik falat kerül a szánkba, de ennek megvan az a jótékony hatása is, hogy a lányok olyan zöldségeket is megesznek, amitől eredetileg idegenkedtek. De a legcsodálatosabb az, ahogy átragad rájuk a hangulat varázsa. És szerencsére nemcsak ilyenkor!

Jázmin egyik reggel kinézett az ablakon és azt mondta:  „Imádom, ahogy esik az eső! Főzünk egy teát?” Hát, igen. Tiszta anyja!