Ha kimondom azt a szót, hogy farsang, először az jut eszembe, hogy egyszer kislányként, háremhölgynek öltözve tündökölhettem pár órán át az iskolában. Aztán az, hogy a barátainkkal milyen jó kis beöltözős farsangi bulikat tartottunk – rendszeresen nálunk. A harmadik, ami eszembe jut, az Jázmin, aki tavaly farsangon bohócnak öltözött és borzasztóan irigyeltem. 
Nem azért, mintha ez valami nagyon különleges jelmez lett volna, hanem azért, mert nálunk az oviban (most már csak Emivel) az a szokás, hogy „farsang hetét” tartanak a gyerekeknek.
Így nem csak pár óráig örülhetnek egy-egy jelmeznek a kicsik, hanem öt napon keresztül játszhatnak benne, cserélgethetik, egyáltalán megélhetik az adott szerepet; versekkel, mondókákkal, alkotásokkal. Jázminék tavaly egy cirkuszi társulat voltak, Emiék idén a Hófehérke és a hét törpét választották. Persze több Hófehérke, herceg és törpe van, mint az eredeti mesében, de ez nem vesz el az ő örömükből szemernyit sem. Közben azon a héten lámpást és törpesapkát is készítettek és kicsit átírva az ő csoportjukra, egy kis előadást is betanultak a meséből. Így, ezzel a fantasztikus játékkal nem csak pár óráig tartó múló örömöt jelentett a farsang, hanem egy sokkal gazdagabb élményben osztoztak a gyerekek úgy, hogy közben létrehoztak valamit és szó sem volt versengésről. Persze Emikém Hófehérke volt – az egyik a négyből – és reggelente repültünk az óvodába.