Szeretem a karácsonyt. Ilyenkor minden megváltozik, sokszorosára nő az odafordulás a szegények felé, csomagok sora érkezik az alapítványunkhoz, mindegyikből árad a szeretet, az ajándékozás öröme. Az emberi kapcsolatok minősége magasabb lesz, sokkal magasabb, mint az év többi napján.
Annyira jó lenne, ha ez az érzés megtartható lenne egész évben. Mennyivel könnyebb lenne az életünk, a munkánk!
Furcsa, hogy a máskor kevéssé érzett szolidaritás ilyenkor tapintható… most nem hallani negatív hangokat, most nem vitatkozik senki, hogy meg lehet-e élni 47 ezer forintból vagy sem, hogy van-e gyerekéhezés vagy nincs, még azokat a bizonyos statisztikákat sem vitatja senki, hogy hányan szegények ma Magyarországon, és nem értelmezik újra, mi is az a mélyszegénység. Most nem mondják, hogy jobb helyük van külön iskolákban a halmozottan hátrányos helyzetűeknek, sem azt, hogy el kellene tőlük venni mindent, és nem adni semmit, majd akkor megtanulnák….
Most mindenki túl tud lépni ezeken, tud úgy nézni rájuk, mint akiken segíteni kell, most sokaknak van ideje, hogy elmagyarázza a gyermekének, hogy a szegények felé oda kell fordulni, és igen, ossza csak meg a fölösleges játékait egy ismeretlen gyerekkel. Most nem vonja senki kétségbe, hogy nem ér célba az adománya, mert biztosan ellopják közben.
Most, advent idején egyszerre emberek leszünk. Érző, odaforduló, szociálisan érzékeny, normálisan viselkedő emberek. Vajon januárban meddig tudunk ebben maradni még? Esetleg februárig? Vagy még tovább? Jó lenne megpróbálni….. Ugye menni fog?
A bejegyzés L. Ritók Nóra, társadalmi vállalkozó, Ashoka Tag, az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény megálmodója és vezetője, pedagógus és képzőművész, a nagy látogatottságnak örvendő Nyomor széle blog szerzőjének írása. Köszönjük Nórinak és csapatának a fáradhatatlan komplex fejlesztő munkájukat, melyben a művészeti nevelés és az esélyteremtés kiemelt szerepet játszik a halmozottan hátrányos helyzetű berettyóújfalui kistérségben és azon is túl.