Gyökerek, eredet, útravaló, erőforrások, önbecsülés, önmegvalósítás és kiteljesedés.

Üresnek tetsző, sokat hallott kifejezések ezek, azonban ha egy pillanatra megállunk és elgondolkodunk, kiderül: ezeken a lábakon áll az egész életünk.

Boldizsár Ildikó nem kevesebbet, mint a mindenséget, az örök és legegyszerűbb bölcsességeket álmodta és gyűjtötte egy csokorba akár a Királylány-, akár a Királyfi születik esetében.

A két mesekönyv megkockáztatom: bibliaszerű. Amiről pszichológusok, spirituális szakértők többszáz oldalas könyveket, komplett életműveket töltenek meg, részleteznek és magyaráznak oldalezreken keresztül, azt mintha most sikerült volna két rövid mesébe besűríteni. Gyakorlatilag minden olyan üzenet benne rejlik a történetekben, ami az életünk ívét meghatározza, és szeretném hinni, hogy azok a gyerekek, akik ezeken a meséken nőnek fel, sokkal jobban fogják ismerni magukat, mint a mostani, gyökereitől áthidalhatatlanul messzire távolodott generáció, aki hatalmas magasságokba tör, ám azt még nem ismerte fel: lehetetlen anélkül repülni, hogy lenne talaj, ahonnan el lehet rugaszkodni. Ég és föld között beragadva botorkálunk. Hátha a két mese által néhány ember legalább félálomig megébred.

Az első és legfőbb üzenet talán nem más, mint a mindannyiunkban szunnyadó fenséges méltóság hite, amely eredendően bennünk van, és megfelelő bánásmód esetén a mélyről egészen közel tud hozzánk férkőzni, hogy lelkünket önbizalommal és szeretettel – önmagunk szeretetével és tiszteletével – vonja be. Mindenkiben él egy királylány vagy egy királyfi. Egyszerűnek tűnik, de a magam példájából tudom, hogy hinni vagy megtalálni, mégis kizárólag kőkemény munka árán lehetséges.

 

A számunkra is útravalóul szánt tanításokat a két királyi útkereső főhős kapja, egyik esetben “égi királylányoktól”, a másik esetben madaraktól. A tanítások olyan mélyek és bölcsek, hogy még a magam számára is részben feldolgozatlanok, csak sóhajtottam egyiket a másik után, meg lapogattam a libabőrjeimet. Még szerencse, hogy a gyerekekre észrevétlenül és spontánul hatnak a mesék, így anélkül tehetik magukévá a világ és önmaguk megismeréséhez kapott kulcsokat, hogy elnehezedne a lelkük az egyszerűségében tökéletes üzeneteken.

Hogy miről szól a Királylány és a Királyfi születik? Amiről az életünk. A természet és a titkok tiszteletéről, a természettel összhangban működés csodájáról, arról, hogy mi az amihez igazán bátorság kell, magányosságról és társasságról, szabadságról, a bennünk és velünk együtt lélegző mindenségről, otthonteremtésről, a szív hatalmáról, önmagunk megismerésének fontosságáról. “Gyökerekről és szárnyakról”.

Boldizsár Ildikó ámulatba ejtően szép meséihez Szegedi Katalin álmodott méltó és lélegzetelállító hangulatot, ezzel tovább fokozva a csodát és tiszteletemet. Hálás vagyok, hogy megint gyarapodhattam.

Boldizsár Ildikó-Szegedi Katalin: Királylány születik (2009) Naphegy Kiadó

Boldizsár Ildikó-Szegedi Katalin: Királyfi születik (2011) Naphegy Kiadó

Királylány születik LAPOZZ BELE!

Boldizsár Ildikó honlap

Szegedi Katalin blog

 

A cikk a Kultúrfalat oldalon jelent meg.