Kik vagyunk?

A Gondolkodj Egészségesen Személyiségfejlesztő Óvodai Program szakemberei 12 éve építenek fel tudást, s osztják azt meg az óvodapedagógusokkal és az óvodai korosztállyal foglalkozó szakemberekkel, valamint a szülőkkel a kisgyermek harmonikus testi, lelki, szellemi fejlődését érintő valamennyi témában.

A MagikMe társadalmi vállalkozás olyan játszótereket szeretne meghonosítani minél több helyen, amelyeken a súlyosan mozgássérült gyerekek, a súlyosan halmozottan sérült gyerekek és az egészséges gyerekek együtt tudnak játszani. Alapítói szülők, akik különböző képességű és életkorú gyerekeket (köztük sérültet is) nevelnek.

A Polyduct vállalkozás játszótéri játék fejlesztői több mint 10 éves fejlesztői és gyártási tapasztalattal rendelkeznek.

A MagikMe és Polyduct által közösen tervezett és kivitelezett eszközök azt a célt szolgálják, hogy megkönnyítsék, sőt megvalósíthatóvá tegyék az udvari játékok által is a befogadást, a közös együttlétet azokkal a gyerekkel is, akik éppen a szabadban nem tudnának aktívan játszani.

Mindhárman hisszük, a kisgyermek játék közben fejlődik a legjobban, történjen az szabad téren vagy bent.

Miért jött létre a „Közösen az élhető óvodai udvarért!” kezdeményezés?

Az óvodapedagógusokkal, óvodai szakemberekkel és intézményvezetőkkel történt beszélgetések és óvodai látogatások során fogalmazódott meg bennünk, hogy a legtöbb udvari játék nem alkalmas sok olyan kihívásra, mellyel a nevelők nap mint nap szembetalálják magukat. Ilyenek például a nagymozgások hiánya, a túlzottan „elkütyüsödő” generáció, a magatartás zavaros vagy hiperaktív gyerekek, vagy azok a lurkók, akik csendre vágynak még az udvari közegben is. A heterogén csoportokból fakadó nehézségeket nehezen lehet kezelni az udvaron, főként azért, mert nem állnak rendelkezésre a megfelelő eszközök. Valamint ha rendelkezésre állnak is, a nevelők akkor sem vonódtak be azok kiválasztásába, holott kulcsfontosságú lenne megismerni és építeni arra, milyen udvari játékok segítenék az Önök mindennapi munkáját, a gyermekek harmonikus fejlődését.

Közös gondolkodásunk eredményeképpen rájöttünk, nem pusztán a mozgásukban korlátozott gyerek számára lenne jó az eszközök továbbfejlesztése és felszerelése (noha ez sem kevés feladat), hanem az is cél, hogy az eltérő fejlettségű és az eltérő fejlődésű gyerekek egyaránt megtalálják azokat az eszközöket, amelyek segítségével önállóbbá, ügyesebbé, aktívvá válhatnak.

Célunk továbbá az is, hogy a kint-benti játékok ne váljanak élesen el egymástól, s a szabadtéri élet és a teremben zajló mindennapok együttesen tudjanak megfelelő terepet biztosítani a gyerekeknek.

Hogyan tud bekapcsolódni a kezdeményezésbe?

A fenti célok megvalósításához kérjük tehát az Önök véleményét, segítségét, hogy közösen tudjunk tenni az élhető óvodai udvarok létrejöttéért.

Első lépésben az alábbi anonim kérdőív kitöltetésével kívánjuk a hazai óvodai udvari, s a kint-benti óvodai eszközállományhoz kapcsolódó helyzetet feltérképezni. Ezáltal minél sokrétűbben megismerni, milyen kihívásokra keresünk megoldást, s milyen igényekre tudnánk az újonnan kifejlesztett eszközökkel választ adni.

Ezúton is hálásan köszönjük idejüket, közreműködésüket és a több mint 200 kitöltőnek válaszaikat!

Második lépésben a kérdőíven beérkezett válaszokat, a felmerülő kihívásokat és lehetséges megoldási utakat csoportosítjuk. Feltételezéseinket a 2. Szakmai Teadélutánon, fókuszcsoportos beszélgetés keretein belül járjuk körbe óvodapedagógusok, óvodai szakemberek és intézményvezetők segítségével.

  • Kíváncsiak vagyunk, Önök mit látnak, tapasztalnak, gondolnak az óvoda udvarának felszereltségéről, vajon mennyiben támogatják ezen eszközök pedagógiai munkájukat.
  • Megfelelően differenciálnak-e a rendelkezésre álló udvari játékok?
  • Fel tudja-e találni magát odakint egy túlmozgásos vagy egy elvonulni vágyó kisgyerek?
  • Vajon szükséges-e olyan udvari eszköz, mely az iskolai felkészítésben segít?

Az eseményt dr. Bakonyi Anna, a GE Program szakmai vezetője, az inklúzió téma óvodai szakértője konferálja fel gondolatébresztőjével. A fókuszcsoport egy 2-2,5 órás interaktív közös munka, ahol a csoportot vezető szakértő által feltett kérdések mentén beszélgetünk, hogy milyen típusú udvari játékok tudják segíteni azon kihívások megoldását, melyekkel nap, mint nap szembesülnek Önök és a gyerekek.

A fókuszcsoporton résztvevők számára könyvutalvánnyal és ajándékcsomaggal készülünk, valamint a Budapest határán kívülről érkező pedagógusok utazási költségét 3000 Ft erejéig átvállaljuk, térítjük a helyszínen. A részvételről igazolást adunk igény szerint.

Időpont: 2017. május 12. péntek 15.00-18.00

Helyszín: HelloAnyu családbarát kávézó emeleti szintje, 1077 Budapest, Csányi utca 7.

 

 

Harmadik lépésben szeretnénk megosztani a kérdőíven beérkezett válaszokból és a teadélutánon megosztott gondolatokból, ötletekből származó főbb tanulságokat egy írásos beszámoló formájában. Tudták például, hogy környezetvédelmi típusú fejlesztő játékokra mekkora szükség az oviban? Vagy hogy a nagymozgásos, vizezős játékokból hiány van? S hogy egy ideális óvodában lennének olyan kisjárművek, amit sokan tudnak egyszerre hajtani.

Negyedik lépésben új eszközök, játékcsalád fejlesztését indítjuk el a kapott visszajelzésekre építve, melyet lehetőség szerint még 2017 őszén szeretnénk az óvodákhoz is eljuttatni.

SaveSave