Mi leszel, ha nagy leszel? Kezdtem már vagy két éve kérdezgetni a lányokat.

Először fogalmuk sem volt arról, hogy mit lehet erre válaszolni, ezért először arról kezdtünk beszélgetni, hogy mi az, hogy foglalkozás és hogy miért kell az embernek dolgoznia.

Elmagyaráztam nekik, hogy az nagyon jó, ha az ember nap mint nap azzal foglalkozik, amit szeret (azt hiszem ezt hitelesen tudom is képviselni) és hogy ha azzal keresi meg a pénzt, amiből él.

Ezért Emi rögtön közölte, hogy ő fodrász lesz, mert nagyon szereti a babáit fésülgetni. Nálunk még a nyuszinak is sokszor össze van copfozva a füle 🙂 és nem győzök elég hajgumit és csatot vásárolni. Azóta is kitart emellett az álláspontja mellett, bár néha hozzá teszi, hogy “meg énekes”.

Jázmin valahogy azt találta ki magának, hogy ő rendőr lesz. Fogalmam sincs honnan vette. Még az sem riasztja el ettől az elhatározásától, hogy felvilágosítottam, mennyi gazembert kell elkapnia egy rendőrnek és hogy még pisztolya is van. Igazából nem tudja megmondani miért szeretne rendőr lenni, hiába faggatom. Arról nem is beszélve, hogy nála jámborabb és galamb lelkűbb gyerekkel én még nem nagyon találkoztam. Így csak reménykedem, hogy majd kinövi… 🙂