Sajnos a jelentkezők  – pedagógus végzettség nélkül  – nem kaphatnak utólag (sem) tanúsítványt. Kaphatnak a részvételről igazolást, melyen minden, a képzéssel kapcsolatos adat szerepel majd.

Ha a jelentkező még nem szerezte meg pedagógusi oklevelét, hanem az folyamatban van/a nyelvvizsga hiányzik az abszolutórium mellől, akkor sem lehetséges utólag tanúsítványt kiállítani, mivel a diploma megszerzésének dátumától lesz pedagógus végzettsége. Kaphat a részvételről igazolást, melyen minden, a képzéssel kapcsolatos adat szerepel majd. A későbbiek folyamán a munkáltatónál elismertetheti, hiszen a pedagógus a kötelező 120 óra 25%-át (vagyis 30 órát) nem köteles akkreditált továbbképzésen megszerezni, hanem az alábbiak szerint van lehetősége a 277/1997-es kormányrendeletben foglaltak alapján (5.§):

3) Az (1) bekezdésben foglalt hétévenkénti továbbképzés legfeljebb huszonöt százaléka teljesíthető az e bekezdésben foglaltak útján együttesen:

a)18 köznevelési kutatást támogató ösztöndíjas programban való részvétellel,

b) gyakornoki felkészítésben szakmai segítőként való részvétellel,

c) nem szervezett, a szakmai felkészültség gyarapítását, képesség fejlesztését célzó tevékenységgel (a továbbiakban: önképzés), amely megvalósulhat mások tapasztalatainak megfigyelésével (óralátogatás) vagy munkaformák, eljárások, technikák, módszerek saját gyakorlatban való kipróbálásával és bemutatásával (bemutató óra),

d) harminc foglalkozási óránál rövidebb, nem akkreditált képzésben való részvétellel, amennyiben a képzési idő legalább az öt órát eléri,

e)19 a köznevelési intézmény felkérésére szervezett szaktanácsadói tevékenység keretében az érintett nevelőtestület, illetve pedagógusközösség számára nyújtott szaktanácsadáson történő részvétellel, feltéve, hogy az elemző értékelő tevékenység az érintett pedagógusok részvételével történik.

(4) A (2) bekezdés b) pontjában felsoroltakon való részvétellel akkor lehet teljesíteni a továbbképzés követelményeit, ha a munkáltató az elvégzést tanúsító okirat vagy a képzési program és a résztvevő írásbeli beszámolója alapján a továbbképzést elfogadja, feltéve, ha annak ideje legalább öt hét. Ha a továbbképzés ideje nem éri el az öt hetet, a részvételi időt naponként hat tanórai foglalkozásként kell beszámítani a hétévenkénti továbbképzés teljesítésébe.

(5) A (2) bekezdés c) pontjában foglalt tapasztalatok átadásával megvalósuló továbbképzésen való részvétel esetében a továbbképzés teljesítésének elfogadásához a munkáltató által a program lezárásakor készített, a jelenlétet igazoló, a referencia intézmény részéről ellenjegyzett beszámoló szükséges.

(6) A (3) bekezdésben felsoroltakon való részvétel esetében a továbbképzés beszámításához az szükséges, hogy a munkáltató a részvételről kiállított okirat vagy a képzési program, illetve a résztvevő írásbeli beszámolója vagy a kutatást vezető intézmény, kutatóhely igazolása, a szaktanácsadó értékelése, elemzése alapján a továbbképzést elfogadja.

(7) Az (1) bekezdés szerinti továbbképzés teljesíthető a hétévenkénti továbbképzés teljesítésébe beszámító képzéseken előadóként való részvétellel, a képzés szervezője által kiállított igazolás alapján.

(8) Szakmai megújító képzésnek minősülnek – az ag) és ah) pont kivételével – a (2) bekezdésben és a (3) bekezdés a) pontjában felsoroltak. Szakmai megújító képzés lehet a munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettséghez és szakképzettséghez kapcsolódó legalább hatvan órás felkészítést biztosító minden olyan képzés, amelyet pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmény szervez, vagy a pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodás alapján szervezik, és biztosítja a 4. § (3) bekezdésben meghatározottak megvalósítását. A pedagógus teljesítményértékelés alapján a munkáltató az e bekezdésben meghatározottakon kívül más továbbképzést is elfogadhat szakmai megújító képzésnek.

(9)20 Vezetőképzés a pedagógus-szakvizsgára történő felkészítés, pedagógus-szakvizsga megléte esetén másik olyan pedagógus-szakvizsgára történő felkészítés, amelynek során intézményvezetői szakképzettséget lehet szerezni. Vezetőképzés lehet a felsőoktatás keretében folyó, a jogi, a közgazdasági, a pénzügyi szakképzettség megszerzésére irányuló felkészítő képzés, valamint a legalább hatvan órás felkészítést biztosító minden olyan képzés, amely biztosítja a köznevelési intézmények vezetéséhez szükséges tanügy-igazgatási, korszerű pedagógiai szervezési, korszerű pedagógiai taneszköz alkalmazási ismeretek elsajátítását.