Dr. Futó Judit, klinikai szakpszichológus és Bácskai Márta a GE! Program alapítója és vezetője moderálja a mai eszmecserét.

-A kötelező képzés keretein belül, 2011 februárjától tervezünk elindítani egy olyan kommunikációs tréninget óvónőknek, amelynek célja a szülők és óvodapedagógusok közötti zökkenőmentes párbeszéd megteremtése. A mai alkalommal ebben a témában próbáljuk összegyűjteni a legfőbb problémákat – foglalja össze Dr. Futó Judit a közeli terveket és egyúttal kijelöli a beszélgetés fő csapásvonalát.

Tegezhetlek vagy magázódjunk?

A tegeződés-magázódás problémakörét egy pályakezdő óvónő veti fel. Az derül ki, hogy sok óvodában nincs követendő irányelv, az óvónőkre hagyják a döntést. Nehezíti a helyzetet az is, hogy egy csoporton belül az óvónők is és a szülők is más-más korosztályhoz tartozhatnak.  Sértődések, félreértések, negatív érzelmek gerjedhetnek már a megszólításnál, és akkor az érdemi kommunikáció még el sem kezdődött… Különböző érvek hangoznak el a magázódás mellett, miszerint nagyobb tiszteletet parancsol, biztonságot ad, egészséges távolságot tart, kevesebb konfliktust szül, míg másoknak inkább a ridegséget, elutasítást szimbolizálja.

Dr. Futó Judit felhívja a figyelmet a háttérben zajló társadalmi folyamatra: régen a magázódás volt a norma, ami manapság a tegeződés felé mozdul el. Tehát generációnként más a jelentéstartalma a tegeződésnek; míg régen hatalmas határátlépésnek, udvariatlanságnak számított a tegeződés, ma már szinte bevett szokás.  – Családunkban a két bátyám magázta a szüleimet, én már tegeztem – mutat rá a generációs problémára az egyik középkorú óvónő.

Szakértőnk azt is hangsúlyozza, hogy mindenki más eszközzel vívja ki magának a tiszteletet. Le lehet söpörni a másikat magázódva is, de lehetünk nagyon udvariasak tegeződve is. Aki fel van vértezve egyéb eszközökkel, annak nem olyan fontos a formalitás, aki nincs, annak a külső keret biztonságot adhat. Egy biztos: csoporton belül meg kell egyezni az óvónőknek, melyik formát választják, majd azt konzisztensen be kell tartani. Továbbá jó, ha az első szülői értekezleten közlik is a szülőkkel mi a szokás náluk.

Hogyan mondjuk el igényeinket?

Még az előző példánál maradva ugyan, de más témára evezünk: a határok megtapasztaltatására. – Nem akarod, hogy tegezzen a szülő. Hogyan jelzed ezt felé? – teszi fel a kérdést pszichológus szakértőnk. Általában két lehetőség közül választanak. Az egyik, hogy a tegeződés ellenére, az óvónő továbbra is magázza a szülőt. Ez azért kellemetlen, mert az állandóan bosszúságot okozó dolgon – a tegeződésen – sokszor mit sem változtat. A másik megoldás, hogy közli a szülővel a magázódás iránti igényét, például a következőképpen: „Nálunk az a szokás, hogy…” vagy „Én a szülőkkel magázódni szoktam.” Ezzel kihúzhatjuk a szituáció méregfogát és eltűnhet a frusztráció, ami a kommunikáció útját állja.

Hogy célba érjen az üzenet

Bizonyos esetekben nehéz a szülőkkel szót érteni, a vélemények kinyilatkoztatását sokszor támadásként élheti meg mindkét fél. Ilyenkor nincs reakció, az üzenet félúton elakad, a közös nevelés lehetetlenné válik. Dr. Futó Judit arra kéri az óvónőket, hogy mondják el, ki mit tesz ilyen szituációban. Záporoznak a vélemények, egymás után szólalnak fel és osztják meg egymással tapasztalataikat.
Akad olyan óvónő, aki úgy találja meg a szülőhöz vezető utat, hogy folyamatosan azt kommunikálja felé: fontos vagy nekem Te, mint szülő és fontos nekem a gyermeked is. Kedvesen érdeklődik, kérdez, visszautal korábban elhangzottakra.

Tapasztaltabb pedagógustól, Gizitől hangzik el az őszinte figyelem, a szeretet, mint stratégia. Szemléltetésként elmeséli, hogyan szelídítette meg a „kerület rémét”, akit más óvoda nem akart felvenni. Amikor megtudta, hogy az ő csoportjába kerül ez a kisfiú, elhatározta, hogy megpróbálja megszeretni. Az elején nagyon nehéz volt, mert a legapróbb közeledésre is agresszívan reagált, majd lassan, fokozatosan érinthetővé, simogathatóvá, szerethetővé vált. S ami igazán lehetővé tette a beilleszkedését, az az volt, hogy Gizi megkérte a szülőket, hogy beszélgessenek a kisfiú szüleivel, fogadják őket maguk közé, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kisfiú beilleszkedett a csoportjába.
S végül elhangzik még a humor is, mint kommunikációt segítő eszköz.

Praktikák

Az imént elhangzottakat Dr. Futó Judit mind-mind támogatja és könnyítésként néhány konkrét, a mindennapokban használható praktikát ajánl az óvónőknek, amellyel közelebb kerülhetnek az ellenségesebb vagy zárkózottabb szülőkhöz. Itt kulcstényező, hogy a szülők és óvónők között ne alakuljon ki csatamező, illetve, ha már ez megtörtént, békét kell kötni. Ez megtehető egy ilyen mondatkezdéssel: „Nyilván te tudod a legjobban, hiszen te vagy az anyja, de én úgy látom, hogy…”, vagy „Nyilván te ismered a legjobban, ezért kíváncsi vagyok, hogy otthon mit csinál, mert itt…”. Ezzel a kezdéssel az óvónő megerősíti a szülőt szerepében, megadja neki a tiszteletet, ami a nyitott kommunikáció alapja. Jobban fogadják a szülők a kritikát, észrevételeket és biztosak lehetnek abban az óvónők, hogy lesz rá reakció.
Egy másik alternatíva, hogy négyszemközt beszélünk a nehezen kezelhető gyerek anyjával/apjával. A külön, csak reá szánt idő kitüntetett figyelemről tanúskodik. Nagyon fontos ilyenkor, hogy a gyerek jó tulajdonságairól, tetteiről is beszéljünk, miközben a problémát ecseteljük. A kettesben eltöltött beszélgetés további előnye, hogy később vissza lehet rá utalni, ami cinkosságot csempész az óvónő-szülő kapcsolatba.

Abúzus

A végén felmerült a szülői erőszak, elhanyagolás témaköre is, amelynek törvényi hátterét mindenképpen körül kell járni szakértők bevonásával. Nehéz témakör ez több szempontból is, alapos körültekintést igényel, és mint kiderült, gyakran az sem evidens, kinek meddig terjed a hatásköre.

Mindenesetre Dr. Futó Judit ad néhány tanácsot, hogyan tehermentesíthetik az óvónők a gyereket, adott esetben az anyát egy erőszakos férjtől. Nehezíti a szituációt, hogy általában a gyerek nem mond semmit, mert vagy megfenyegették, vagy szégyelli a történteket. Ezért, ha az óvónő valami gyanúsat észlel, körül kell járni a környezetet, meg kell látogatni a családot, súlyosabb esetben be kell vinni a gyereket a kórházba látleletet készíttetni. Mindig a pedagógus az első szűrő és jelentési kötelezettsége van az igazgató felé, aki elindítja a törvényes procedúrát. Addig is nyilván beszélni kell a szülővel, de minden esetben kerülni kell a vádaskodást. Ez általában csak olaj a tűzre, még agresszívabb lesz a bántalmazó.  A gyermeket – és ha kell, az anyát – azzal tudják menteni, hogy egyértelműen közlik: nem tőlük kapták az információt, hanem egy 3. személy látta (gyermek jólétis, orvos) a bántalmazás nyomait és törvény szerint kell eljárniuk – tanácsolja pszichológus szakértőnk.
A súlyos téma után könnyedén megfogjuk egymás kezét, s az egész termet betöltő kört alkotunk, amelynek közepén teamécsesek ölelnek körbe egy pici bordó virágot.

Elcsendesülünk, befelé figyelünk. Balkáni, zsidó, azerbajdzsáni és moldovai dallamok veszik át az irányítást.

Farkas Andrea szakrális körtáncokat tanít nekünk, mi pedig suhanunk a muzsikával, ki vidáman, ki, fáradtan, ki fájdalmasan, ki energikusan – ahogy pillanatnyi érzéseink diktálnak.

H. Cs.