Pillanat képek az önfeledt játékról:

III. turnus

Tóth Móni írása

„Azok számára, akik elmerülnek a tündérmese mondanivalójában, a mese mély, csendes tóvá válik, amely először a saját képét tükrözi vissza; de mögötte hamarosan felfedezi a lelkünk belső kavarodását – a mélységeket, s azt, hogyan érjük el a békét magunkban és a világban, amely a küzdelmeink jutalma.” (Bruno Bettelheim)

Móni2Egyszer volt, hol nem volt, a Széll Kálmán téren innen, a Láthatatlan Kiállításon túl, valahol a Millenáris Teátrum kacsák és aranyhalak lakta vidékén, volt egy mesebeli világ, ahol 16 kis hős elindult lelke legbelsőbb ösvényén, hogy képzelete szárnyain (volt, aki rugós terepjáróval) eljusson saját mesebirodalmába, ahol bármi megtörténhet, és bárkiből bárki lehet. Még a hamuban sült pogácsa sem maradt el.

Nem is tudnák szebb és jobb feladatot találni magamnak, mint a tündér királylányokat, balerinákat, szőlőlovagokat, párducokat, cowboyokat elkísérni ezen az úton. Márpedig a Tábor egyik önkénteseként részem volt ebben.

Már a tábormegbeszélésen láttam, hogy ez a hét más lesz, több lesz, mint egy átlagos napközis tábor. Volt egyfajta csapatszellem, hiszen lelkes emberek közösen hívták életre a tábort, rengeteg munkával, szervezéssel, szívvel, lélekkel. Jó volt ennek a csapatnak a része lenni, ha csak erre a kis időre is. A táborban mindenkit egy cél vezérelt: a gyerekeknek jó legyen és adjunk valamit nekik. Adjunk, nemcsak a mesekönyvet a tábor végén a saját mesével, hanem annál többet: egy olyan segítő varázseszközökkel megrakott képzeletbeli tarisznyát, mely hosszan elkíséri őket útjukon. Ebben a táborban minden egyes gyerek rengeteg figyelmet kapott, őszinte kedvességet és szeretetet, illetve a szemléletet, hogy mindenki értékes és különleges. És ezt is kaptuk vissza. Egyik nap sem volt olyan, mint a másik, nem váltak rutinszerűvé a programok, mert minden nap láttuk a gyerekek arcán az áhítatot, a csodálatot, a kíváncsíságot, ami tovább lelkesített bennünket, habár a tábor végére igencsak lecsökkent az energiaszintje mindenkinek, de a lelkesedés annál nagyobb volt. Feszített volt a tempó, de kellett is, hiszen rengeteg minden bele volt sűrítve ebbe a néhány napba.

Móni1Érdekes volt látni, hogy a hétfő reggel még ijedt, plüsskutyát szorongató ovisokból, hogyan lett egy csapat. Jó volt érezni, hogy hasznosat csinálok, olyat, aminek van értelme, és hatékonyan segítek. A gyermekek élményeiből sok minden visszatükröződött, melyben mi is részesültünk, és ugyanúgy tudtunk önfeledten játszani. Például közösen egy hatalmas varázs szőnyegen repülni Meseországba, és közben látni a mesebeli hegyeket és mezőket alattunk, meg persze kerülgetni a felhőket. Nekem ez volt a kedvencem. 🙂

Mivel gyerekekkel szeretnék majd foglalkozni, nagyon hasznos volt számomra a tábor, rengeteget tanultam. De az élet egyéb területeire vonatkozóan is. A tábor professzionálisan meg volt szervezve, és szuper szakembereket ismerhettem meg. Sokat jelentett, hogy hozzájárulhattam valamivel a tábor céljához. Őszintén szólva el se tudom képzelni, hogy többet ne menjek A Mesetáborba!

Aki nem hiszi, járjon utána!