Kedves Óvodapedagógusok, Kedves Barátaink!

Az Országos Gondolkodj Egészségesen! Napot immár nyolcadik éve tartjuk meg. Küldetésünk, hogy minden gyermek önmaga lehessen, ezért a nap célja, hogy felhívjuk a figyelmet az óvodáskorúak testi és lelki egészségnevelésének fontosságára.

Amennyiben úgy döntenek, hogy az Önök óvodája szeretné velünk egy időben megtartani a Gondolkodj Egészségesen! Napot, úgy fogadják szeretettel tőlünk az erre a napra ajánlott forgatókönyvet mesével, játékkal, dallal és sok-sok nevetéssel. A nap végén pedig, kérjük adják át a kiszállított EgészségZsákokat a kiscsoportos gyerekek  szüleinek, így tesszük kerekké az Egészség napot!

magazin fotókicsiAz EgészségZsák tartalmazza többek között a Gondolkodj Egészségesen! Magazint, ami a Programunk hét alappillérjére épül. Ezzel a Magazinnal tudunk új lehetőségeket megmutatva segítséget nyújtani  a szülőknek.

Olyan játékokat igyekeztünk összegyűjteni erre a napra, amelyek leginkább segítenek abban, hogy minden gyermek önmaga lehessen.
A játékokból szabadon válogathatnak, továbbfejleszthetik azokat. Arra is buzdítjuk Önöket, hogy ajánlott programunkat bátran bővítsék saját ötleteikkel is, hogy ez a nap valóban a testi-lelki egészségről szóljon úgy, ahogyan azt Önök szeretnék. Ha ötleteiket szívesen megosztanák velünk, a kapcsolat@gondolkodj.hu e-mail címre küldjék el nekünk.

Tudjuk, hogy egyetlen nap erre a célkitűzésre nem elég, de azt szeretnénk, hogy ez a nap jelképezze szemléletünket, és Önök is – kipróbálva a Gondolkodj Egészségesen! Napot -, folytathatják a már ismert programot, vagy elkezdhetik azt.

 

Ajánlott forgatókönyvünk az Egészségnapra

PowerPoint bemutató
(a nagyobb változatért kattintson a képre!)

Előkészületek:
Ha szeretne egyszerű zöldség vagy gyümölcs figurát készíteni – akár a képeken láthatóak közül -, kérjék meg a szülőket az előző napokban, hogy az Egészség Napra hozzanak otthonról egy-egy gyümölcsöt, zöldséget, ebből majd közösen a csoportban elkészítik a kiválasztott figurát, amit ebéd után elfogyasztanak. A zöldségek, gyümölcsök szabadon helyettesíthetőek.

 

Az Országos Gondolkodj Egészségesen! Nap egy közös meséléssel kezdődik reggel, idén az ÉGIG ÉRŐ MESEFA mesét ajánljuk, erre épül az egész napos foglalkozás.

AZ ÉGIG ÉRŐ MESEFA

lö faEgyszer volt a világon egy szegény öregember. Magányosan teltek-múltak a napjai, nem volt annak se fia, se borja. Egyszer, ahogy hazafelé ballagott, talált egy szem babot. Hazavitte, és elültette az udvarába.
Hát a bab kikelt, és elkezdett nőni. Nőtt, növekedett, mintha húzták volna, olyan egykettőre szárba szökkent. Addig-addig igyekezett, hogy egy szép magas fa lett belőle. De még akkor sem állt meg, hanem csak nőtt tovább.
No, a végén már fölért az égig. Annál magasabbra már nem nyújtózkod­hatott, elkezdett hát széltében terjeszkedni. Gyönyörű szép ágai lettek, aztán minden ágból egy kisebb ág is kihajtott.
Az öregember nagyon megörült, mert az óriás fa hűs árnyékot adott az udvarában. Még csak akkor lett nagyobb a boldogsága, mikor az égig érő fa elkezdte hullajtani a meséket. Szórta, szórta a sok mesét, utóbb már nem is győzte hallgatni az öreg.
Annyi mese termett a fán, hogy megtelt velük az udvar, a falu, a város, a  világ. A gyerekek persze nem bánták, éjjel-nappal elhallgatták volna a meséket.
Egyszer aztán a fa tetején, de pont a kellős közepén nőtt egy szem bab. Ez a bab megérett. Mint a barack, úgy leesett a fáról, és alig ért földet, hopp, kiugrott belőle egy szépséges kisfiú.
Az öregember meg örömében elnevezte Babszem Jankónak. De hiába örült a kislegénynek, az bizony nem akart nála maradni.
– Nincs nekem itt maradásom, öregapám. Elindulok a világba, mert vár­nak a gyerekek.
Azzal vette a tarisznyáját, és elindult világgá. Amerre ment, ezer kaland, ezer csoda kísérte útján.
A nagy égig érő mesefán pedig még azóta is teremnek a mesék. Egyik szebb, mint a másik. Mindenki ismeri őket.
Babszem Jankó meg csak vándorol, mindenhová benéz, hátha még nem hallottak róla. Ti meg, gyerekek, ha elmentek az égig érő mesefa alá, olyan mesét hallotok, amit még eddig nem meséltek nektek.
(magyar népmese)

Forrás:
https://www.mozalearn.eu/Lecke-Olvasas_iras-Olvasokonyv_3-Egig_ero_mesefa-101226

 

Javasolt foglalkozások a meséhez
A játékokat minden esetben óvodapedagógus vezeti és lehetőség szerint a mesét „fejből” meséli a gyerekeknek

 

Javaslatok délelőttre:

258Mozgásos drámajátékok:
Üljünk körbe és képzeljük el, hogy mi vagyunk az a kis bab, amit a szegény öregember elültetett. Hogyan kelt ki a földből és nőtt egyre magasabbra és magasabbra? Mutassuk meg együtt vagy akár szerepek kiosztásával!
Milyen hangjai és mozgásai vannak a mesefának a különböző évszakokban vagy különböző időjárás esetén? Mutassuk meg együtt!

 

Közösen alkotó játék:
Rajzoljátok le kis kartonlapokra az égig érő mesefa különböző részeit (a gyökerét, a törzsét, az ágait, a leveleit stb.).
Keverjétek össze, mindenki válasszon egy részt és ennek megfelelően alkossátok meg az égig érő mesefát. Hányféle mesefa lehet? Milyen nevet adnátok a különböző mesefáknak?

 

Zeneterápiás játékok:
A mag fává növekedéséhez játsszátok el a „Magocska” játékot.
A gyerekek körbeállnak, egyszerű ütős hangszerekkel a kezükben. A kör közepére teszünk egy karikát, ebbe ül bele egy gyermek, ő a magocska. Mi kell ahhoz, hogy a magból valami kifejlődjön? Eső, szél, napsütés, víz! Ezt a négy dolgot jelenítik meg a körben álló gyerekek a kezükben lévő hangszerekkel, de lehet a szél egy kendő is, a napocska énekszó is stb…. Fontos, hogy minden gyerek kapjon valamilyen feladatot. Az óvodapedagógus kézjelekkel vagy sematikus rajzokkal irányítja az időjárást. Akik a jelüket látják, odamennek a magocskához és eljátsszák a szerepüket, majd visszavonulnak, ha jön a következő csapat. A kis mag eldöntheti, hogy mikor kezd el nőni és mikor nő fel teljesen. Természetesen több mag is lehet bent egyszerre.
Ide illő dalok: „Ess eső ess, holnap délig ess…”, „Süss fel nap…” stb. Lehet improvizálni is!

 

Ebédidőben:
A gyerekekkel együtt készítsünk egészséges, vidám figurát zöldségekből, gyümölcsökből, magvakból és ebéd után fogyasszuk el közösen.

honlapra tavalyi fotó2

 

Javaslatok délutánra:

Mesélős játék:
Álljunk körbe és képzeljük el a saját mesefánkat, hogy éppen milyen mesét terem.  Meséljék el mindezt!

 

honlapra tavalyi fotó4Ajánlott rajz témák:
Rajzoljatok le egy részletet a mesétekből  és adjatok neki címet.
Az elkészült rajzból készítsétek el a saját csoportotok égig érő mesefáját!

 

Meséhez kapcsolódó dalok:
Szegény legény dala: „Szegénylegény vagyok én, erdőn mezőn járok én…”
Mag elültetéséhez:” Én kiskertet kerteltem…”
A kis Babszemjankó éneke: „Kicsi vagyok én , majd megnövök én…”
Lehet improvizálni is!

 

Ajánlott zenék:
Ha a fa mesehullatását zenével is szeretnék érzékeltetni, akkor az alábbi csilingelős és meseszerű zenéket javasoljuk:
Csajkovszkij: Diótörő szvit, III. tétel, Cukorbaba tánc
Grieg: Peer Gynt, 1. szvit, első tétel, Morning mood.

 

A forgatókönyvet összeállította:
Bakonyi Anna, pedagógiai szakértő
Gelencsérné Tamási Márta, zeneterapeuta, zenepedagógus
Kerekes Valéria, mesélés kutató