Én nem tudom más hogy van ezzel, de nálunk eleinte a reggeli készülődés komoly kihívást jelentett. Egy egész örökkévalóságnak tűnt, mire mindkét gyerek felöltözött, reggelizett, fogat mosott, fésülködött és végre el tudtunk indulni az óvodába.
Sokáig úgy tűnt, kifog rajtunk ez a feladat, aztán egyik reggel Gábor, a férjem kitalálta, hogy versenyt csin
ál az öltözködésből.
Mind a négyen beszálltunk a játékba és a kislányok varázsütésszerűen egyik pillanatról a másikra összekapták magukat. Élvezték a versengést, a játékot.
Mindig apát akarták legyőzni, pedig a végén valahogy mindig apa volt a lassú csiga.
Néha a vicc kedvéért például zokni nélkül beszaladtam a szobájukba megnézni, hogy hogyan haladnak és ujjongva közöltem velük, hogy győztem! Erre mindkét lány nevetve mutogatott a lábamra, hogy nincs is rajtad zokni! Eközben persze roham tempóban kapkodták magukra a hiányzó ruhadarabokat, hogy ők nyerjenek. Természetesen „véletlenül” mindig ők lettek az elsők.
De mi is nyertünk néhány értékes percet, reggeli mosolyokat.
Most már tudom, milyen fontosak a reggelek, tudom fontos, hogy legyen idő mindenre és mindenkire. Fontos, hogy Jázmin mosolyogva üljön be az iskolapadba, és Emi vidáman induljon óvodába. Hiszen a reggeli hangulat sokszor rányomja a bélyegét az egész napunkra. Gyerekére, felnőttére egyaránt.